Új a polgármester Aranyosapátiban és Pölöskefőn
Két településen tartottak időközi polgármester-választást 2016. április 10-én az országban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátiban Kazsuk Csaba, a Zala megyei Pölöskefőn pedig Tóth Jenőt választották településvezetőnek. Mindketten független jelöltként indultak.
Aranyosapáti
A független Kazsuk Csaba nyerte meg az időközi polgármester-választást Aranyosapátiban – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzője az MTI-t. Czidorné Moldvay Katalin elmondta, hogy az 1060 érvényesen leadott voksból Kazsuk Csaba 796-ot szerzett meg. A többi független jelölt közül Orgován József 151, Valánszki Zoltán 104, Ramcsák Istvánné 6 voksot kapott, a Magyar Munkáspárt színeiben indult Nagy István Bélára pedig 3 szavazat érkezett. A voksolást azért kell megtartani a 2100 lakosú községben, mert Sándorné Kozma Erika (független) polgármester lemondott posztjáról.
Pölöskefő
Négy jelölt közül az eddigi alpolgármestert, a független Tóth Jenőt választották meg a zalai Pölöskefő új vezetőjének – mondta el az MTI érdeklődésére a település jegyzője. Dencsné Müller Mónika közölte: az időközi választáson négy jelölt mérette meg magát, közülük hárman függetlenek voltak, egy induló pedig a Demokratikus Koalíció jelöltjeként szerepelt. A névjegyzékben szereplő 312 szavazópolgár közül 159-en vettek részt a voksoláson, közülük egy szavazó adott le érvénytelen voksot. A jelöltek közül Tóth Jenő 88 szavazattal nyerte el a polgármesteri címet. A korábbi polgármester, Orbán Károly (független) december 31-i hatállyal mondott le településvezetői posztjáról. Indoklása szerint más ügyekkel, egyebek mellett könyvírással kíván foglalkozni, de a képviselő-testület munkáját továbbra is támogatja.
Forrás: MTI