Sokmilliárdos megállapodások a Királyi Váróban
Újabb fontos projektek valósulhatnak meg hazánkban az EGT-nek és Norvég Alapnak köszönhetően
Siri Ellen Sletner, Norvégia nagykövete, Stefan Skjaldarson, Izland nagykövete és Dr. Kovács Tamás Iván, a NFM helyettes államtitkára október 12-én, Gödöllőn, a Királyi Váróban aláírta az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok újabb időszakáról szóló megállapodásokat. A mintegy 43 milliárd forint értékű megállapodások a magyar-norvég együttműködés szempontjából kiemelt fontosságú kezdeményezések támogatását teszik lehetővé.
Dr. Kovács Tamás, Iván Stefan Skjaldarson és Siri Ellen Sletner aláírják a megállapodásokat
A hivatalos aláírási ceremónián Dr. Fábián Zsolt, Gödöllő alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, és köszönetét fejezte ki az EGT-nek és a Norvég Alapnak azért támogatásért, aminek keretében többek között az aláírás helyszíne, a Királyi Váró is megújulhatott. Egyben reményét fejezte ki, hogy a most aláírt megállapodással új lehetőségek nyílnak meg a magyar önkormányzatok előtt.
Mint azt Simó Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatóságának főigazgatója elmondta, a megállapodás eredményeként az EGT Finanszírozási Mechanizmusok mintegy 40 milliárd forintnak megfelelő összeget bocsátanak Magyarország rendelkezésére. Ezzel az összeggel hazánk a legnagyobb kedvezményezett lesz a 15 támogatásra jogosult uniós tagállam között.
Siri Ellen Sletner beszédében kiemelte, nagy sikernek tartja, hogy az általuk finanszírozott projektek majd mindegyike eredményesen megvalósult, és nagy öröm számára, hogy Norvégia, Izland és Liechtenstein megállapodott a folytatásban. Ennek eredményeként Magyarország lehetőséget kap újabb 12 programban való részvételre.
Stefan Skjaldarson szintén leszögezte, hogy országa, Izland a gazdasági nehézségek ellenére is elkötelezett a program folytatására, s nagy lehetőségeket látnak Magyarországon a geotermális energia nyújtotta lehetőségek terén történő fejlesztésekre.
A fejlesztési lehetőségek mellett az is fontos, hogy ez a program a magyarok számára közelebb hozza Norvégiát, Izlandot és Liechtensteint – mondta Dr. Kovács Tamás Iván, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki azt is kijelentette, hogy az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok programja illeszkedik az új Széchenyi Tervben megjelölt fejlesztési pontokhoz.
A 2016-ig felhasználható forrásokat Norvégia, Izland és Liechtenstein a szolidaritás jegyében bocsátja Magyarország rendelkezésére. A források mintegy 97 százalékát Norvégia biztosítja. A mintegy 43 milliárd forint értékű megállapodások a magyar-norvég együttműködés szempontjából kiemelt fontosságú kezdeményezések támogatását teszik lehetővé a környezetvédelemtől a civil szervezeteknek szóló alap felállításán át a tudományos kutatásokig.