Megtermelték saját élelmiszerüket a rászorulók
A halmozottan hátrányos helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ramocsaházán közel 30 ember dolgozott rendszeresen az önkormányzati földeken a jó termés érdekében. A munkához a vetőmagot és a növényvédő szert az Élelmiszerlavina Önkormányzati Programja keretében a Syngenta és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület biztosította a munkanélküliséggel küzdő település számára.
Az adománynak köszönhetően 28, gyermekvédelmi kedvezményben részesülő rászoruló jutott munkához. A munkafolyamatok jól szervezetten zajlottak, azonban a szárazság következtében elég sok termés tönkrement. A lehetőségekhez képest így is szép termést sikerült betakarítani. Az osztásnál a helyi Gyermekjóléti Szolgálat, illetve a Polgármesteri Hivatal munkatársai segédkeztek, a megtermelt zöldségből elsősorban a programban dolgozók családjai részesültek, ami mintegy 120 helyi lakost jelent.
„Minden érintett család pozitívan értékelte a programot, és lehetőségeihez mérten élt a lehetőséggel. A jó példának köszönhetően többen saját kertjükben is vetettek el zöldségeket, termelés alá vonva a parlagon heverő területeket. A jövőben mindenképpen folytatni szeretnénk a munkát, ezáltal segítve a helyieket, s talán egy kicsit jobbá téve életüket" - mondta el Simon József polgármester a kezdeményezés kapcsán.
Az Élelmiszerlavina Önkormányzati Programját idén második alkalommal hirdette meg a Syngenta és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. A Syngenta az idei évben is vetőmagokat és növényvédő szereket adott a résztvevőknek, amelyet helyben, a saját termőföld-területük megművelésére használtak fel a pályázók. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által meghirdetett pályázat iránt idén is nagy volt az érdeklődés, és a program bővítésének köszönhetően a tavalyi 9 helyett 2011-ben 14 pályázó kapott támogatást.
Forrás: Szabolcs Online