Mindenütt nagyon hasonlóan érzékelik a problémákat
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) hitelesen és erős felhatalmazással kíván segítséget nyújtani az egyeztetések során az új önkormányzati törvény megalkotásához, ezért Dr. Gémesi György, a szövetség elnöke október 3-án és 4-én Nógrád, Békés, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében konzultációt tartott a helyi polgármesterek részére. A találkozókat mindenütt élénk érdeklődés kísérte, és számos kritikus vélemény is megfogalmazódott.
Kupainé Ambrus Györgyi és Gémesi György Kistokajban, a nagy érdeklődés mellett megtartott BAZ megyei konzultáción
„Nem az a probléma a rendszerrel, hogy működésképtelen, hanem, hogy elégtelenné vált a finanszírozása, hiszen nyolc év alatt 1000 milliárd forintot vontak ki belőle" - értettek egyet mindenütt a polgármesterek. Megállapítható továbbá, hogy az önkormányzati rendszer az elmúlt időszakban túlteljesített, s az említett forráskivonás ellenére a települések kemény munkával, most is képesek a lakosság számára biztosítani a közfeladataikat.
Az új önkormányzati törvény tervezetét illetően a polgármesterek megállapították, hogy az a kistelepülések további önállóságát nem biztosítja a korábbi színvonalon, ami így jelentős többletterhet ró a falvak lakóira. A településvezetők számára elfogadhatatlan, hogy a járási hivatalokból csak a hét egy-egy napján jöjjenek ki hozzájuk ügyintézők, úgy vélik, az önkormányzati önállóság megőrzése érdekében továbbra is a hivatalok helyben tartására van szükség.
Boldog István, Kétpó Község polgármestere hangsúlyozta, hogy az 1000 fő alatti településeken is szükség van arra, hogy a polgármester a lakosság rendelkezésére tudjon állni a nap 24 órájában. Az egybegyűltek ragaszkodnak hozzá, hogy - amennyiben a helyben élők igénylik - továbbra is legyen lehetőség a kistelepülések vezetőinek főállásúként végezni munkájukat.
Az oktatási intézmények állami kézbe vételével a konzultációkon megjelent településvezetők nem értettek egyet. Tapasztalataik szerint, megfelelő finanszírozás mellett, helyben hatékonyabban és biztonságosabban el tudják látni a feladatukat, s a társadalmi kontroll is így tud a legjobban érvényesülni. Gyakorlati tapasztalataik is azt támasztották alá, hogy az alap- és a középfokú oktatás is helyben van a legjobb helyen. Mindezek mellett fennáll a veszélye annak, hogy ha a feladatokat kormányhivatalok útján látják el, a fenntartás és az üzemeltetés költségei emelkedni fognak a korábbiakhoz képest.
Az óvodai nevelés kapcsán felhívták a figyelmet, hogy a gyermek hároméves korától történő kötelező óvodáztatás bevezetése komoly problémákat fog felvetni, tekintettel arra, hogy azt semmilyen háttérszámítás és elemzés nem előzte meg. Az intézkedések foganatosítása előtt fel kellett volna mérni, számokkal alátámasztani, és összehangolni, hol van szükség további férőhelyek biztosítására.
A 2012-es költségvetéssel kapcsolatban megállapítást nyert, hogy az ugyan 0,7 százalékos növekményt tartalmaz a korrigált bázishoz képest, a tervezett 4,2 százalékos inflációt figyelembe véve ez jövőre mintegy 35-40 milliárd forintos mozgástér-szűkítést eredményez. A költségvetés szerkezete a tavalyival megegyező, azzal a különbséggel, hogy a korábban a megyék által ellátott közfeladatokra szánt források jelentős része a későbbiekben a központi költségvetésbe kerül.
A járási hivatalok 2013-as felállítása kapcsán elhangzott, hogy a feladatok átcsoportosítását teljes körű, minden részletre kiterjedő eljárás keretében kell előkészíteni. Mint Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere is megerősítette, a járási hivatalok csak akkor tudják a feladatukat ellátni, ha felkészült szakemberekkel, professzionálisan, a felmerülő igények maradéktalan figyelembe vételével működnek. Megállapítást nyert továbbá, hogy a megyék által ellátott feladatok államhoz történő telepítésének sikere megkérdőjelezhető, az átállásra rendelkezésre álló idő rövidsége miatt.
A katasztrófa védelmi törvény módosítását illetően az érintett polgármesterek elutasítják, hogy mindazok a tűzoltósági ingatlanok és tárgyi eszközök, amelyekbe az önkormányzatok jelentős összeget fektettek a működés biztonságos fenntartása érdekében, egyetlen tollvonással az állam kezébe kerüljenek.
Az önkormányzatok adósság-állománya kapcsán Gémesi György elmondta: a hitelek felvételére a települések közfeladatainak biztonságos ellátásához szükséges beruházások érdekében került sor, növelve ezzel az önkormányzati vagyont. Ráadásul ezekben az esetekben a fejlesztések áfáját a központi költségvetésbe fizették be. A MÖSZ továbbra is fenntartja azt a javaslatát, hogy az adósság törlesztése, illetve a további hitelezés kérdésében tárgyalásokat szükséges folytatni a bankokkal.
Az egészségügy kérdéskörében főként a fekvőbeteg-ellátás került terítékre a találkozókon. A polgármesterek egyetértettek abban, hogy ez állami kézben van a legjobb helyen, ugyanakkor az elsődleges szempontnak a szolgáltatás rövid időn belüli és biztonságos elérhetőségének kell lennie, minden magyar állampolgár számára.
A MÖSZ elnöke mindenütt kifejtette, hogy az érdekegyeztetés korábbi formája az utóbbi időben nem működött, s felhívta a figyelmet az október 14-én, Gödöllőn rendezendő interaktív video-konferenciára, amelybe az ország további 12 településéről lesz alkalmuk bekapcsolódni a polgármestereknek, s ismertetni az új önkormányzati törvény koncepciójával kapcsolatos álláspontjukat.
MP