A korábbi alpolgármester lett polgármester Györén
A Tolna megyei településen három független jelölt közül választhattak a szavazópolgárok
A település eddigi alpolgármestere nyerte az időközi polgármester-választást 2016. január 31-én, a Tolna megyei Györén – közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. Visnyei Gabriella elmondta: a három független jelölt közül Filamella Tibor 234 szavazatot kapott, Vercse Lászlóra 110-en, Müllerné Kulcsár Krisztinára 33-an voksoltak. Az 562 jogosultból 378-an vettek részt a választáson, egy szavazat érvénytelen volt – tette hozzá.
Filamella Tibor 58 éves vállalkozó 1990 óta települési képviselő, 2002 óta alpolgármester a 658 lakosú községben. 2002 és 2010 között az MSZP jelöltjeként, az előtt, illetve az után függetlenként volt helyi képviselő.
A völgységi településen azért rendeztek időközi választást, mert tavaly október 6-án 65 évesen elhunyt Csoma József, a község önkormányzatát 1990 óta függetlenként irányító korábbi polgármester.
Forrás: MTI