Felmentették a vörösiszapper valamennyi vádlottját
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája során tízen vesztették életüket
Felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádja alól első fokon 2016. január 28-án a Veszprémi Törvényszék.
A katasztrófa ügyében 2012. január 19-én emeltek vádat 15 ember, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezetői és több alkalmazottja ellen. A büntetőper 2012. szeptember 24-én kezdődött, a pert a következő évben a büntetőtanács összetételében történt változások miatt kétszer kellett elölről kezdeni, majd három évvel később az ügyészség több ponton módosította a vádat. A Mal Zrt. és a környezetvédelmi hatóság ellen 67 ember összesen 479 millió forint értékben indított kártérítési pert.
A Kúria 2014. február 12-én hozta meg első harmadfokú, jogerős döntését a kolontári vörösiszap-katasztrófával összefüggésben. A bírói fórum elutasította a Mal Zrt. felülvizsgálati kérelmét, és 10 millió forint kifizetésére kötelezte a vállalatot. Kártérítési perekben azóta is születtek ítéletek, amelyekben a felpereseknek vagyoni és nem vagyoni kártérítést is megítéltek.
Abból a 400 millió forintos keretből, amelyet 2015 februárjában különített el a kormány, 2015. november 10-ig hatvanhárom károsultnak fizették ki a megítélt kártérítést, eddig több mint 155 millió forintot.
A Mal Zrt. ellen indult felszámolási eljárás jelenleg is folyamatban van, befejezése a vagyonértékesítések időpontjától, valamint a zárómérlegek benyújtásától függ.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt, Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófáját okozva. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.
Forrás: MTI