Szakmai gyakorlat közigazgatási ösztöndíjasoknak
Tizenhét kormányhivatalhoz kerülnek a területi közigazgatási ösztöndíjprogramban részt vevő fiatalok
Tizenhét kormányhivatalhoz kerülnek a területi közigazgatási ösztöndíjprogram résztvevői. A 35 évesnél fiatalabb, felsőfokú végzettségű ötven fiatal számára ez kiváló lehetőséget jelent a szakmai gyakorlat megszerzésére – mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár a program nyitó rendezvényén, 2016. január 26-án, Budapesten.
Kovács Zoltán elmondta: a kormány által alapított közigazgatási programok közül ez a legújabb, a 2011 óta működő magyar közigazgatási ösztöndíjprogram és a fogyatékos felsőoktatási hallgatók 2014-ben indult közigazgatási ösztöndíjprogramja mellett.
Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy az egyéves ösztöndíjprogram során a résztvevők az államigazgatás minden területét megismerve a közigazgatás iránti érdeklődésüket pályaorientáltságnak is tekintik.
Hangsúlyozta: a területi közigazgatás jelentős átalakításon esett át, most is folyamatban van egy új integrációs politika a területi közigazgatás, a járások megerősítése érdekében. Célként fogalmazta meg, hogy minél közelebb vigyék az állami feladatok ellátását az állampolgárokhoz.
Felidézte: korábban az állami feladatmegosztásban a jegyzők olyan feladatokat is elláttak, amelyek kifejezetten állami hatáskörbe tartozóak, erre példaként említette az okmányirodai feladatokat. A feladatmegosztás során a kifejezetten önkormányzati világ, a helyi ügyek intézése az önkormányzatoknál maradt, míg az állampolgárokat érintőek a járásokhoz kerültek - indokolta Kovács Zoltán az új ösztöndíjprogramot.
A területi közigazgatási ösztöndíjprogram egyéves, jövő januárban fejeződik be, a résztvevők nettó 110 ezer forintot kapnak havonta. Célja a területi szakember-utánpótlás biztosítása. Az ösztöndíjasokat mentorok segítik, a fiatalok a környezetvédelemtől a földhivatalok eljárásától át a népegészségügyig több területtel is megismerkedhetnek - ismertette.
Beszélt arról is, hogy zajlik a területi közigazgatásban is az életpályamodell kialakítása, amely a korábbiakkal ellentétben a teljesítményre épülő, valamint a munkakörhöz kötődő rendszer lesz ellentétben az eddigi, a szolgálati időt előtérbe helyező struktúrával.
Tóth László, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal megbízott elnöke arról beszélt, hogy a Miniszterelnökség szakmai irányítása mellett, költségvetési forrásból megvalósuló program lebonyolításában a hivatala vesz részt, a gyakorlati helyeket pedig a kormányhivatalok biztosítják. Hozzátette: szerinte a program a kormányhivatalok, mint leendő munkáltatók és az ösztöndíjasok számára is kiváló lehetőséget biztosít
A Miniszterelnökségtől kapott adatsorok szerint az ösztöndíjprogramosok közül a legtöbben, tizenegyen a fővárosi, hatan-hatan a Békés és a Hajdú-Bihar megyei, öten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatalhoz, a többiek más megyékbe kerülnek. A legtöbben, tízen a humánpolitika és a jog területén helyezkednek el. Az ösztöndíjasok végzettsége is különböző: bölcsészek, mérnökök, geográfusok, közgazdászok és jogászok is vannak köztük.
Forrás: MTI