Márciustól ismét lesz saját újsága Pest megyének
Márciustól újból lesz saját újságja Pest megyének. A vegyes profilú Pest Megye Lapja próbaszámát január végén juttatják el az olvasókhoz – tájékoztatta a megyei önkormányzat hivatalának sajtófőnöke 2016. január 20-án az MTI-t. A havonta megjelenő lap ingyenes lesz, terjesztésének módjáról még nincs végleges döntés – tette hozzá Ambrus András.
Ambrus András elmondta, hogy a megye 1,3 millió lakosának, illetve 187 településének régi vágya teljesül azzal, hogy a régió városi- és térségi kiadványai mellett a teljes megyét átfogó, a „Pest megyeiség” érzését, identitását erősítő újság kerül a piacra a közeljövőben. Ezt a szerepet korábban az 1994-ben megszűnt Pesti Hírlap töltötte be.
A Budapesttel közös régióról hamarosan „leváló”, önállósodó megye meg is érdemli, hogy legyen saját újságja – tette hozzá a sajtófőnök. Kitért arra is: a megyei önkormányzat elsősorban koordinálással, hely biztosításával, valamint ötletekkel, háttéranyagokkal támogatja a lapot.
A Cosmo Média Kft. kiadásában megjelenő Pest Megye Lapja nyolc oldalas próbaszámát január végén nyolcezer példányban juttatják el a térségben lakókhoz, majd márciustól havonta tizenhat oldalon adnak hírt a megye legérdekesebb témáiról, eseményeiről. A tavasztól alkalmanként legalább 50 ezer példányban megjelenő újság főszerkesztője Fentős Kornélia.
Az MTI úgy tudja, hogy a havilaphoz szükséges tőkét térségi vállalkozók és önkormányzatok biztosítják.
Forrás: MTI