A kisebb települések életére is kedvező lehet a CSOK
A polgármesterek bíznak benne, hogy az új támogatási rendszer nemcsak a nagyvárosokban hozza meg az építési kedvet
Előbb a nagyvárosokban indulhatnak el az otthonteremtési program révén az építkezések, de – vidéki polgármesterek szerint – a jövő évtől a kisebb településeken is egyre több csokos házépítés várható. A válság évei előtt sok összközműves telket alakítottak ki, amelyek azóta üresen állnak – olvasható a Magyar Idők cikkében.
„Legkorábban a fővárosban és a kiemelt iparvárosokban lehet érezhető hatása a kibővített támogatási rendszernek, ott, ahol a munkalehetőségek is megvannak” – mondta a Magyar Idők érdeklődésére Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki abban bízik, hogy a nagyobb városok környékén fekvő kisebb települések is gazdagodhatnak az intézkedéssel. Ugyanakkor szerinte a kisebb településeken inkább csak 2017-től várható a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) hatására az igazi „nekibuzdulás”.
Már három bank kínálja a csokot
Már három bankban igényelhető a kibővített családi otthonteremtési kedvezmény: mától az Erste Bank is befogad ilyen jellegű kérelmeket. Az FHB január 4-től, az OTP pedig néhány napra rá kezdte meg a kedvezményre vonatkozó kérelmek befogadását és feldolgozását. A tervek szerint összesen 7-8 pénzintézetnél lesz majd elérhető a konstrukció.
Tab polgármestere úgy véli, a vidék előnye az lehet, hogy a nagyvárosokhoz képest sokkal olcsóbban, egy-két millió vagy akár néhány százezer forintért építési telekhez lehet jutni. Sőt szerinte Balassagyarmathoz hasonlóan más települések is ingyen vagy jelképes összegért ajánlhatnak fel telkeket csokkal építkező családoknak. Schmidt Jenő már csak azért is ésszerű döntésnek tartaná ezt, mert 2008 előtt számos településen alakítottak ki olyan összközműves területeket, amelyek a válság óta üresen állnak.
„Már jó tíz éve jelentős fejlődésnek, bővülésnek indult a nagyvárosok agglomerációja Budapestéhez hasonlóan, ez a folyamat a mostani intézkedések hatására még inkább felerősödhet” – mondta lapunknak Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Kaposvár polgármestere szerint ugyanakkor sokan költözhetnek kisebb településekről közeli nagyvárosokba, oda, ahol egyébként dolgoznak, vagy ahová gyermekeik iskolába járnak. Sőt az intézkedés révén akár az önkormányzati bérlakásra váróknak is lehetőségük nyílik rá, hogy saját otthonuk legyen. Szita Károly hangsúlyozza, Kaposvárott régóta kamatmentes hitellel segítik a családokat telek- és lakásvásárlás esetén egyaránt, ami a csok kibővítésével együtt igen csábító feltételeket jelent.
Nő a kínálat
A jó munkaerőpiaci helyzetben lévő városokban nőhet leginkább a csoknak megfelelő, vagyis 60 négyzetméternél nagyobb új lakások kínálata. Az Ingatlan.com ingatlanhirdetési portál adatai alapján a legkisebb munkanélküliségi mutatóval rendelkező megyeszékhelyeken január elején 22–34 millió forint volt a 60–150 négyzetméteres, új építésűként eladásra kínált lakások átlagára. Országos szinten az átlagár egy év alatt több mint 9 százalékkal nőtt, idén pedig – részben a csok miatti nagyobb kereslet nyomán – még magasabb lehet ezeknek a lakásoknak az ára.
Óriási lehetőségnek tartja a csok kibővítését a családoknak és a pályakezdő fiataloknak Lipők Sándor, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke. Kemecse polgármestere arról beszél, nap mint nap szembesülnek vele, hogy milyen sokan nem tudják megoldani a lakhatásukat, összeegyeztetni azt, hogy hol van az otthonuk és hol a munkahelyük.
„Nagyon sokan beszélnek és tájékozódnak az új csokról, az emberek egymásnak adnak tanácsokat, és azt keresik, hogy a saját életükre miként tudják lefordítani a támogatást – fogalmaz Lipők Sándor, hozzátéve, hogy különösen az ország keleti részében ez rendkívül nagy segítség, hiszen a fizetésükből csak nagyon kevesen tudják „összerakni” a saját otthonra valót. A városvezető megjegyzi, a csok kiterjesztésével várhatóan sokkal többen fognak élni, mint a korábbi támogatási formával, s ennek hatása elsősorban ott lesz érezhető, ahol munkalehetőség van, ahol hosszabb távon is megoldott a fiatalok elhelyezkedési lehetősége.
Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke abban bízik, hogy a csok az egészen kis települések szintjére is lehúzódik. A szentkirályi polgármester emlékeztet: a korábbi kondíciók alapján is volt a kistelepüléseken csokos házvásárlás, most pedig ennek a folyamatnak a fokozódására lehet számítani. Szabó Gellért szerint a falvak vezetőin múlik, hogy milyen módon igyekeznek saját településükre csábítani a csokkal építkezőket, de ha jól munkálkodnak, akkor az intézkedésnek a vidék életére is jótékony hatása lesz.
Forrás: Magyar Idők