Dombóvár önkormányzata pert indít a Klik ellen
Szabó Lóránd polgármester szerint az intézményfenntartó nem fordított elég pénzt a város iskoláira
Pert indít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ellen a dombóvári önkormányzat. A Tolna megyei város vezetése szerint az állami iskolafenntartó nem fordít elég pénzt a település tanintézményeinek karbantartására, és így gyorsan romlik az épületek állaga – írja a Népszabadság a 2016. január 8-i számában.
A cikkben felidézik, hogy Dombóváron a Klik hét, önkormányzati tulajdonú általános és középiskolát vett át működtetésre 2013-ban. Ezekre a tanintézményekre a város milliárdokat fordított a korábbi évtizedben, a település irányítói ugyanakkor úgy látják, hogy az állami fenntartó az elmúlt három évben szinte semmit nem költött karbantartásra, ezért az ingatlanok állaga sokat romlott.
Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere a lapnak elmondta: a városvezetés jelezte elégedetlenségét a Klik helyi és megyei tankerületének, a panasznak azonban nem volt hatása. A polgármester úgy fogalmazott: elismeri, hogy egyik épület sem omlik össze, ha továbbra is elmaradnak a javítások, az ingatlanok ugyanakkor sokat veszíthetnek értékükből.
Ezért a dombóvári képviselők a legutóbbi ülésükön Szabó Loránd előterjesztésére megszavazták: „perbe hívják” a Kliket, és megpróbálják kikényszeríteni, hogy az iskolafenntartó fordítson annyi pénzt a rábízott intézmények karbantartására, hogy azok megőrizzék állapotukat és értéküket.
Országos jelenség
A polgármester szerint a dombóvári probléma országos jelenség, ám a települések eddig nem mertek szembeszállni a Klikkel. A Tolna megyei város „bátorságában” az is szerepet játszott, hogy itt a 2014-es választáson a Természetesen Dombóvár jelöltjei legyőzték a Fidesz aspiránsait – olvasható a Népszabadságban.
Ahogy a Hír TV beszámolt róla, Miskolcon sem rózsás a helyzet. A Herman Ottó Gimnázium pedagógusai úgy látják: évről évre több feladatot kapnak, ami oda vezetett, hogy mára a tanárok és a gyerekek is túlterheltté váltak. Az intézményfenntartás anomáliái pedig közben napi működési gondokhoz vezetnek.
Forrás: Népszabadság - HírTV - MTI