Díjak az Európai Mobilitási Hét legjobb szervezőinek
Eger, Göd, Hajdúböszörmény, Miskolc és Nagykamarás díjat, további 35 önkormányzat oklevelet kapott
Több mint 40 szervező vehetett át elismeréseket a 2015. évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap záró konferenciáján 2016. január 6-án, Budapesten. 2015-ben a legjobb szervező önkormányzat díjban részesült Eger, Göd, Hajdúböszörmény, Miskolc és Nagykamarás önkormányzata.
Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár az eredményeket összegző rendezvényen elmondta: „a fejlesztési tárca eredetileg 40 millió forintos keretösszeget különített el az eseménysorozat kapcsán benyújtott egyedi támogatásokhoz. A fokozott érdeklődés miatt azonban végül több mint 54 millió forint támogatást ítéltek oda összesen 160 önkormányzat számára.”
A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát és fenntartható közlekedés üzenetét a kontinensen, és azon túl is. A kampányhoz tavaly minden korábbinál több, 182 hazai település csatlakozott. Ezzel Magyarország több mint negyven ország versenyében ismét az előkelő harmadik helyen végzett.
A programsorozat célja, hogy az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig a rendelkezésre álló közösségi közlekedési eszközök használatára, kerékpározásra, gyaloglásra ösztönözze. A 2015. évi nemzetközi szlogen magyar változata, a „VálasszVáltsVariálj!” is arra szólítja fel az embereket, hogy kombinálják a közlekedési módokat, mivel ez gyakran gyorsabbá és kényelmesebbé teszi az utazást.
A magyarországi rendezvények az interneten is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A kampány nemzetközi oldalát a harmadik legtöbben érték el az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap hazai honlapján keresztül. A programsorozat nemzeti koordinátora, a fejlesztési tárca által üzemeltetett további online felületeket – Instagram és Facebook oldalakat – a világ minden pontjáról követik.
2015-ben a legjobb szervező önkormányzat díjban részesült Eger, Göd, Hajdúböszörmény, Miskolc és Nagykamarás önkormányzata. A legszorgosabb helyi szervező díjat vehetett át Csarmasz Emese (Zalaszentgrót), Gózon Tamás (Kecskemét), Oláh András (Székesfehérvár), Szabóné Kurta Julia (Gyula) és Veres Irén (Szentes). A díjazottak színvonalas és lelkes munkáját a minisztérium az oklevelek mellett kerékpárokkal is jutalmazta.
További 36 szervező kiemelkedő teljesítményét oklevelekkel ismerték el: Ajka, Budapesti Közlekedési Központ, Budapest Főváros X. kerület Kőbánya, Bük, Celldömölk, Csurgó, Ebes, Dévaványa, Dunaújváros, Fehérgyarmat, Felsődobsza, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Heves, Jászberény, Kállósemjén, Kéthely, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Komló, Martfű, Monor, Mosonmagyaróvár, Pécel, Pusztaszabolcs, Sárosd, Szabadegyháza, Szarvas, Szentes, Szombathely, Tapolca, Törökszentmiklós, Vásárosnamény, Véménd, Vép és Veszprém.
Forrás: NFM / kormany.hu