A megújult Megyer indul az Europa Nostra-díjért
Ebben az évben a legkisebb magyar falu, a Veszprém megyei Megyer is ringbe száll az Europa Nostra díjért az „Egy falu újraszületik" elnevezésű 2010-2011 között megvalósult falurehabilitációs programjával. A program keretén belül szinte az egész falu visszakapta 19. század végi hangulatát, és az épületek túlnyomó többsége részben vagy egészben meg is újult.
Az Európai Unió Kulturális Öröksége - Európa Nostra-díjat 2002-ben az Európai Bizottság és az Európa Nostra együttesen indította útjára, hogy elismerje a kiemelkedő kezdeményezéseket az európai kulturális örökség fogalmán belül olyan változatos kategóriákban, mint az épületek helyreállítása és rehabilitációja, a városi és természeti tájak megőrzése, a régészeti lelőhelyek bemutatása, továbbá a műgyűjtemények megóvása.
Díjaznak továbbá tanulmányokat, oktatási és a kulturális örökségre vonatkozó figyelemfelkeltő projekteket, valamint egyéneknek vagy szervezeteknek az örökségvédelem területén nyújtott kiemelkedő teljesítményét.
Megyer célja, egy tőlünk nyugatra már működő de hazánkban új szemléletű falusi turizmus megteremtése.