Központi közbeszerző szervezete lesz a fővárosnak
A Fővárosi Közgyűlés határozott a közösségi közlekedés átmeneti finanszírozásáról és taxirendeletet is módosította
Több mint félszáz napirendi pontot tárgyalt meg 2015. október 28-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Döntöttek arról, hogy közterületet neveznek el Göncz Árpádról, a köztársaság rendszerváltás utáni első elnökéről a fővárosban és hogy központi közbeszerző szervezetet hozzon létre a Főváros, miután a közgyűlés elfogadta ennek koncepcióját. Határoztak a közösségi közlekedés átmeneti finanszírozásáról és módosították a fővárosi taxirendeletet is.
Közterületet neveznek el Göncz Árpádról
Egyperces néma felállással emlékezett meg a Fővárosi Közgyűlés az ülés kezdetén a nemrégiben 93 éves korában elhunyt Göncz Árpádról, aki 1990-2000 között köztársasági elnök volt. A közgyűlés ellenszavazat nélkül döntött arról, hogy a köztársaság rendszerváltás utáni első elnökéről közterületet nevez el Budapesten; a helyszínről előzetes egyeztetéseket folytatnak le és egyeztetnek az érintett kerületekkel.
A közbeszerzéseknél a fő cél az átláthatóság
Elfogadta a közgyűlés a központi közbeszerző szervezet koncepcióját. Tarlós István főpolgármester, Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok, valamint Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes előterjesztésükben javasolták egy olyan szervezet létrehozását, amelynek feladata a Fővárosi Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat egyéb intézményei meghatározott értékű közbeszerzési eljárásainak lefolytatása lesz. A szervezet feladata lesz továbbá az értékhatár alatti, az intézmények által saját hatáskörben lefolytatott beszerzési eljárások koordinálása, minőségbiztosítása és monitoringozása.
Ennek során valamennyi beszerzési eljárás, a megkötött szerződések, az esetleges jogorvoslati eljárások ismertté válnak, biztosítva a transzparens, gyors és megfelelő információáramlást. A Fővárosi Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal esetében a fent említett értékhatár 100 millió forint, az önkormányzat közvetlen és közvetett tulajdonában álló vagy irányításában lévő intézmények esetében 300 millió forint lesz. A kisebb jelentőségű beszerzéseket továbbra is a Fővárosi Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat egyéb intézményei bonyolítják le.
A szervezet végzi a nem általa bonyolított beszerzések, szerződések és szerződésmódosítások indokoltságának vizsgálatát, minőségbiztosítását, szabályosságának ellenőrzését, tanúsítását is. A főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés dönt a társaság vezető tisztségviselői esetében a megbízásról és a visszahívásról, a díjazás megállapításáról.
Tarlós István főpolgármester ezzel kapcsolatban elmondta: különlegesen nagy felelőssége lesz a szervezetnek, az ő előkészítő anyagaik alapján fog dönteni a közgyűlés és a szakbizottság. A cég a Fővárosi Önkormányzat 100 százalékos tulajdonában fog állni. A fő cél, hogy transzparensek legyenek főként a fejlesztési beruházások – emelte ki a főpolgármester, hozzátéve, hogy „komoly uniós pénzek elé néz a főváros, erre szeretne a Főváros és a kormány is rálátni”. A koncepció elfogadását követően a szervezetet érintő részletekről a következő ülésén dönthet a közgyűlés.
Döntöttek a tömegközlekedés átmeneti finanszírozásáról
A közösségi közlekedés zavartalan működése érdekében a Fővárosi Közgyűlés döntött arról, hogy az állami támogatás megérkezéséig finanszírozza a fenntartáshoz minimálisan szükséges és jelenleg hiányzó forrást. Az erről szóló elfogadott előterjesztés szerint erre azért van szükség, mert a központi költségvetésben meghatározott 24 milliárd forint állami támogatást október 15-éig nem utalták át. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) adatai szerint a közlekedésszervezés forrásigénye december 2-áig 13,5 milliárd forint.
A Fővárosi Önkormányzatnak „a közösségi közlekedés zavartalan működésének fenntartása érdekében a jelenleg hiányként jelentkező állami támogatásnak megfelelő összeget az előirányzatok közötti átcsoportosítással saját forrásból kell átmenetileg biztosítania”, legfeljebb 13,5 milliárd forint erejéig – írták az elfogadott javaslatban. Az állami támogatás megérkezése után a BKK-nak ezt a forrást vissza kell majd fizetnie a fővárosnak.
Több aluljárót felújítanak az M3-as metró vonalán
Több aluljárót is felújítanak az M3-as metró vonalán – döntött a Fővárosi Közgyűlés. A rekonstrukció és az akadálymentesítés több mint hétmilliárd forintba kerülhet. Az elfogadott előterjesztés szerint az aluljárók, jelenlegi állapotuk szerint sem a biztonsági, műszaki követelményeknek, sem a kor szolgáltatási és minőségi elvárásainak nem felelnek meg. A tervek szerint a következő metróállomások gyalogos aluljáróit újítják fel: Újpest-Központ, Árpád híd, Dózsa György út, Lehel tér-Ipoly utca, Lehel tér-Victor Hugo utca, Nyugati tér, Corvin negyed, Nagyvárad tér, Népliget, Ecseri út, Pöttyös utca, Határ út.
Ezenkívül a 2017. évi vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan a Forgách utcai metrómegálló közvetlen környezetének akadálymentesítése is szükséges, ezért a Váci út Forgách utca és Fáy utca közötti szakaszán a felszín rendezése is a feladat részét képezi. A Deák Ferenc téri és a Kálvin téri aluljárók tervezése már más tervezési munka keretében folyamatban van. A 3-as metró felújítása miatt - 2016 második felétől - az érintett állomások amúgy is le lesznek zárva, a csatlakozó aluljárók felújítása - szervezési szempontból - problémák nélkül megoldható.
150 metrópótló buszt szerez be a BKV
Egyhangúlag hozzájárult a Fővárosi Közgyűlés, hogy a BKV kölcsönt vegyen fel az M3-as metró felújítása idejére szükséges 150 pótlóbusz beszerzésére. Az előterjesztés szerint a metrószerelvények nagy befogadóképességének kiváltása érdekében 150 csuklós buszt kell forgalomba állítani. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztésében kiemelte, az új járműveknek a metrófelújítás kezdetén, vagyis 2016 júliusában kell forgalomba állniuk, ezért a beszerzési eljárásban 2015. decemberi szerződéskötéssel számolnak. Az elfogadott előterjesztés szerint a BKV a versenypárbeszéd módszerét használja majd a kölcsön versenyeztetési eljárásában. Az új buszok beszerzésére a főváros összesen 13,7 milliárd forintos kölcsönösszeget tart rendelkezésre, legfeljebb tízéves futamidővel.
Módosították a taxirendeletet
Módosította a budapesti taxirendeletet a Fővárosi Közgyűlés, ennek értelmében a repülőtér mellett a vasúti pályaudvaroknál is speciális taxiállomás lesz, valamint a taxikban olyan diszpécseralkalmazásnak kell üzemelnie, amellyel támadás esetén riasztást tudnak leadni. A rendelet szerint a speciális taxiállomás üzemeltetését megállapodás alapján ellátó gazdálkodó szervezet, a szerződéses üzemeltető látja el.
A rendelet kiegészült azzal a ponttal, amely kimondja, a diszpécseralkalmazásnak képesnek kell lennie arra, hogy a járművezető támadásjelzése, személyi sérüléssel járó saját balesetjelzése alapján a központban a figyelmeztető jelzést és a valós idejű helyazonosítót online fogadja. Mindezt annak érdekében, hogy az illetékes hatóságok értesítése haladéktalanul megtörténhessen a diszpécserszolgálat közreműködésével.
A módosítás értelmében növekszik a taxiállomás-használati hozzájárulások díja a jövő év január elsejétől: az éves díj 40 ezer forint plusz áfáról 65 ezer forint plusz áfára nő. A gyári elektromos gépjárművek esetében a díj 50 százalék, míg a hibrid és a tisztán földgázüzemű gépkocsik esetén az éves díj mértéke 20 százalék kedvezmény biztosítása mellett értendő.
Az elfogadott javaslat szerint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozások számának csökkenése indokolja a bevételek korrekcióját, amely csak a díj változtatásával valósítható meg. A taxirendelet 2013. szeptember 1-jén történt hatálybalépésekor a nyilvántartás szerint több mint 5700 taxinak volt droszthasználati hozzájárulása. A szigorúbb szabályozás és a határozott ellenőrzés miatt az a szám várhatóan 4500 alá csökken – írták.
A módosítás szerint rövidül a téli gumi kötelező használatának ideje: korábban téli gumiabronccsal lehetett csak közlekedniük a taxiknak minden év október 15-től március 15-ig, a módosítással már csak minden év december 1-jétől kötelező ilyet használniuk.
Forrás: Budapest.hu