Öt helyen választottak polgármestert a hétvégén
Gyöngyösfalunak, Ambrózfalvának, Szalaszendnek, Maklárnak, valamint Újkenéznek van mostantól új településvezetője
Öt időközi polgármester-választást tartottak 2015. október 18-án az országban. A Vas megyei Gyöngyösfaluban Kiss Tibort, a Csongrád megyei Ambrózfalván Csirik Lászlót, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalaszenden Tóth Istvánt, a Heves megyei Makláron Hanuszik Csaba, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenézen pedig Dicső Zoltánt választották polgármesternek.
Gyöngyösfalu
Kiss Tibort választották meg polgármesternek három független jelölt közül a Vas megyei Gyöngyösfaluban megtartott időközi önkormányzati választáson. Tóth János körjegyző elmondta: a 918 választásra jogosult közül 436-an vettek részt a voksoláson, 432 érvényes és négy érvénytelen szavazat volt. A legtöbb szavazatot Kiss Tibor kapta, rá 370-en voksoltak; társadalmi megbízatásban, tiszteletdíjasként látja majd el a polgármesteri feladatokat - ismertette a körjegyző. Hozzáfűzte: a második helyen Imre István Csaba végzett 53 szavazattal, a harmadik jelölt Barabás Kornél kilenc voksot kapott. Tóth János emlékeztetett: Gyöngyösfaluban azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a korábbi, ugyancsak független polgármester, Nádor István Dezső júliusban indoklás nélkül lemondott.
Ambrózfalva
Csirik László független jelöltet választották Ambrózfalva polgármesterévé – tájékoztatta Sarkadi Péter jegyző az MTI-t. A Csongrád megyei község 407 névjegyzékben szereplő lakója közül 213-an adták le érvényes voksukat a négy indulóra. Az eddigi alpolgármester, Csirik László 151 szavazatot kapott. A szintén független Bartos Jánost tizenketten, Budai Lászlót, a Munkáspárt jelöltjét ketten, a jobbikos Farkasné Havrán Ildikó Piroskát negyvennyolcan támogatták. A településen azért kellett időközi választást kiírni, mert július 7-én elhunyt Perleczki Béláné korábbi polgármester.
Szalaszend
Ismét Tóth Istvánt (független) választották polgármesternek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalaszenden – közölte a település jegyzője az MTI-vel. Nagy Boglárka elmondta: a 794 választópolgárból 442-en voksoltak az időközi polgármester-választáson, 437 szavazat volt érvényes. Tóth István 198 voksot kapott. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalaszenden a tavaly októberben megválasztott polgármester lemondása miatt kellett időközi választást tartani, Tóth István (független) július elsejei hatállyal távozott posztjáról. A helyi választási bizottság öt jelöltet vett nyilvántartásba: Schubert Lászlót (független), Kalecsár Józsefet (független), Szanyi Dezsőnét (Magyar Munkáspárt), Tóth Istvánt (független) és Verpecz Istvánt (független).
Maklár
Hanuszik Csaba Gábor, az Együtt Maklárért Egyesület jelöltje, a település eddigi alpolgármestere nyerte az időközi polgármester-választást Makláron – tájékoztatta Kassai Magdolna, a Heves megyei település jegyzője az MTI-t. Közlése szerint a három jelölt közül Hanuszik Csaba Gábor 697, a függetlenként induló Hips Frigyes Zsolt 129, az ugyancsak független Gell János pedig 29 szavazatot kapott. A 2017 választásra jogosul lakos közül 861-en mentek el voksolni a három szavazókörben. A leadott szavazatok közül hat volt érvénytelen. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Maklár korábbi polgármestere, Havasi László július 22-én elhunyt.
Újkenéz
Ismét a független Dicső Zoltán nyerte a polgármester-választást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenézen, ahol időközi önkormányzati választást tartottak – közölte a Mezőladányi Közös Önkormányzati Hivatal vezetője az MTI-vel. Vass Attila jegyző elmondta, hogy Dicső Zoltán, aki a tavalyi választáson is győzött, 264 szavazattal nyert, egy másik független jelölt, Sütő János előtt, ő 197 voksot kapott. A polgármesteri tisztségért rajtuk kívül indult még Putnoki Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje, ő 148 szavazattal lett harmadik. A negyedik helyet Tóth Péter, a Magyar Munkáspárt jelöltje szerezte meg, 2 vokssal. A választásra jogosult 819 szavazó közül 617 adta le voksát, így a részvételi arány 75,33 százalék volt. Az érvényes szavazatok száma 611 volt, az érvényteleneké 5, míg egy szavazó lapot feltehetően valaki magával vitt a választók közül. Az időközi önkormányzati választáson, amelyet azért tartottak, mert ellentétek miatt a korábbi képviselő-testület feloszlatta magát, hat közgyűlési tagot is választottak, 29 induló közül.
Forrás: MTI