Ismét kiírták a „Legjobb Női Munkahely” pályázatot
Beküldési határidő: november 6. – Önkormányzatok jelentkezését is várja a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség
A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) idén nyolcadik alkalommal írt ki pályázatot a „Legjobb Női Munkahely” díj elnyerésére. A pályázat kiírói két kategóriában, a 20-250 fő közötti és 250 főnél több foglalkoztatottal működő munkahelyek kategóriájában várják azoknak a pályázóknak – köztük a települési önkormányzatoknak – a jelentkezését, akik a legtöbbet tesznek a női munkavállalókért.
A két kategóriában, a 20-250 fő közötti és 250 főnél több foglalkoztatottal működő munkahelyek közti verseny értékelési szempontjai között kiemelten szerepel a családi élet és a munkahely érdekeinek összehangolása, a gyerekvállalásból visszatérő nők integrációja, vagy például az 50 év feletti nők életútprogramjának alakítása.
A szervezők nem csak a munkahelyek jelentkezését várjak, hanem szívesen veszik azoknak a munkavállalóknak az ajánlását is, akik úgy érzik, munkahelyük sikerrel pályázhatna a díjra.
A „Legjobb Női Munkahely – 2014” pályázat beküldési határideje: 2015. november 6.
Ünnepélyes díjátadó: 2015. november 12-én a Personal Hungary 12. Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás keretében Budapesten a Millenáris Parkban.
További információ: www.legjobbnoimunkahely.hu