Jövőre 340 milliárd forint lesz közfoglalkoztatásra
A nagyobb települések hajléktalanokat is alkalmazhatnak majd közfoglalkoztatottként, a karitatív szervezetek bevonásával
A jövő évi költségvetés 340 milliárd forintot biztosít közfoglalkoztatásra, ez 253 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé az önkormányzatok számára – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter 2015. október 2-án, Budapesten, az Országos közfoglalkoztatási kiállítás ünnepélyes megnyitóján.
Pintér Sándor közölte: ugyan ezt foglalkoztatási formát átmenetinek tekintik, ám a kormányzat szerint mindaddig szükséges a rendszer fenntartása, amíg a piacgazdaság keretein belül el nem érhető a teljes foglalkoztatottság.
A belügyminiszter emlékeztetett arra: a kormány 2011-ben arra reagálva vezette be a közfoglalkoztatást, hogy a piacgazdaság nem volt képes felszívni a teljes munkaerőt. Nagy volt a munkanélküliség és magas a segélyből élők aránya. A közfoglalkoztatás keretében munkát és jövedelmet, vagyis értékteremtő, társadalmilag hasznos elfoglaltságot kínáltak az embereknek - tette hozzá. A mostani rendezvény azt bizonyítja – mondta –, hogy helyes volt a kezdeményezés, a bemutatott termékek a közfoglalkoztatottak szorgalmát, tehetségét dicsérik.
Pintér Sándor kitért arra, hogy a közvetlen eredményeken túl javult az emberek munkamorálja, egészségi állapota, csökkent az iskolai hiányzások száma, javult az iskolai étkeztetés minősége és javult a közbiztonság. A települések összképe sok tekintetben meghaladja már a nyugat-európai színvonalat is, illetve az oktatás nyomán nőtt a képzettségi szint is – sorolta az eredményeket a belügyminiszter.
Hangsúlyozta, hogy a jövő évben rendelkezésre álló források új foglalkoztatási formák bevezetését teszik lehetővé az önkormányzatoknak. A többi között lehetőség nyílik az önkormányzati utak karbantartására, utcabútorok gyártására, az önkormányzati ingatlanok karbantartására, illetve a romos házak lebontására. A nagyobb települések pedig hajléktalanokat is alkalmazhatnak majd, a karitatív szervezetek bevonásával – mondta Pintér Sándor. Végül arról szólt, hogy elsőbbséget élvez a piacgazdaság fejlesztése, attól nem vonhat el munkaerőt a közfoglalkoztatás.
A kétnapos rendezvényen 110 kiállító mutatja be a közfoglalkoztatási programok eredményeit a Vajdahunyad várában, ahol lehetőség nyílik szakmai előadások meghallgatására, valamint élelmiszeripari termékek kóstolására, megvásárlására is.
Forrás: MTI