Független és jobbikos győzelmeket hozott a hétvége
Balatonszabadit és Naszályt független polgármester vezeti - Két jobbikos jelölt jutott a tapolcai képviselő-testületbe
Három településen tartottak időközi választást 2015. augusztus 30-án. A Somogy megyei Balatonszabadiban a független Király Kálmánt választották polgármesternek és hat független képviselő került a testületbe, a Komárom-Esztergom megyei Naszályon a szintén független jelöltként induló Maszlavér Petra lett a településvezető, míg a Veszprém megyei Tapolca két választókerületében két jobbikos győzelmet hozott az időközi választás.
Balatonszabadi
A független Király Kálmánt választották polgármesternek a Somogy megyei Balatonszabadiban, ahol egyúttal képviselőket is választottak, miután májusban a hat tagú kéviselő-testület feloszlatta magát, mert nem tudott együttműködni a tavaly októberben megválasztott Tóthné Balogh Mária (független) polgármesterrel. Baumann Anita, a jegyzői teendőket az új testület alakuló üléséig ellátó ádándi hivatalvezető a szavazatok összeszámolását követően az MTI-nek elmondta: Király Kálmán 318 szavazattal nyerte el polgármesteri posztot, és a tisztségét főállásban látja el.
Tájékoztatása szerint a csaknem háromezer lakosú somogyi településen a 2427 szavazásra jogosult állampolgár közül 995-en adták le voksukat a nyolc függetlenként indult polgármester-jelöltre, köztük az októberben megválasztott eddigi faluvezetőre, aki ezúttal 51voksot kapott, s ezzel a negyedik lett. A hat képviselői helyre tizenhatan pályáztak, mindannyian függetlenként. Az új képviselő-testület tagja lett Papp Károly, Papp Krisztián, Szabóné Szóládi Tünde – ők a korábbi testületnek is tagjai voltak –, valamint Varga Katalin, Vincze Péter Imre és Nagy Antal.
Naszály
A független jelöltként induló Maszlavér Petrát választották polgármesterré Naszályon – tájékoztatta a település jegyzője az MTI-t. Szűcs Márta elmondta: a névjegyzékben szereplő 1950 választópolgár közül 960 ember adott le érvényes szavazatot. Maszlavér Petra 284 szavazatot kapott, Sümegh Istvánra, a jelenlegi alpolgármesterre 278 szavazat érkezett. A településen azért kellett időközi választást kiírni, mert a települést 24 éve vezető Maszlavér István májusban elhunyt. A posztért hat független jelölt indult.
Maszlavér Petra az MTI-nek elmondta, édesapja szellemiségét szeretné folytatni, „nyugodt folytonossággal kívánja szolgálni a település fejlődését” – jelentette ki. Az új polgármester hozzátette: apjához hasonlóan aktív szerepet kíván betölteni a „Polgármesterek a Falukért” egyesületben. Munkáját főállásban látja majd el, ehhez meg kell szüntetnie kormánytisztviselői jogviszonyát.
Tapolca
Tapolca mindkét választókerületében a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást – tájékoztatta az MTI-t a tapolcai önkormányzat jegyzője. Ughy Jenőné elmondta, hogy Tapolca 3-as számú választókerületében a jobbikos Pass Sándor nyert a szavazatok 58 százalékával, az 5-ös számú választókerületben pedig az ugyancsak a Jobbik színeiben indult Décsey Sándor nyerte a választást a voksok 52,4 százalékával.
A 3-as számú választókerületben a független Ács Jánosné a szavazatok 21,4 százalékát kapta. Az MSZP-MLP színeiben indult Kránicz András a voksok 15,8 százalékát kapta. A független Szalkai Zsolt a szavazatok 4,8 százalékát szerezte meg. Az 5-ös számú választókerületben a független Horváthné Somogyi Ildikó a szavazatok 25,4 százalékát, az ugyancsak független Toronyi Tibor 14,2 százalékát kapta. Az MSZP-MLP színeiben induló Sásdiné Verebélyi Margit Hajnal a voksok 8 százalékát szerezte meg. Tapolca képviselő-testületében öt fideszes, öt jobbikos, egy szocialista és egy független képviselő dolgozik majd. A város mindkét választókerületében a korábbi képviselő lemondása miatt kellett időközi önkormányzati választást tartani.
Forrás: MTI