Nőtt a szociális földprogram résztvevőinek száma
Megduplázódott a szociális földprogram támogatottjainak száma a korábbi évekhez képest egy idén márciusban kiírt pályázatnak köszönhetően – mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára 2015. augusztus 7-én, a Nógrád megyei Magyargécben.
Langerné Victor Katalin egy a szociális földprogramban részt vevő család portáján tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: a korábbi évek 3500-4000 támogatottjával szemben idén már több mint 7800 család kezdett gazdálkodásba, 32 hazai településen.
A Szociális agrárgazdálkodási-szociális földprogram című pályázat céljaira csaknem 130 millió forint állt rendelkezésre, ezt 143 sikeresen pályázó szervezet, közöttük önkormányzatok vehették igénybe – tette hozzá.
További eredménynek nevezte, hogy a gazdálkodásnak köszönhetően növekszik az öngondoskodás igénye, a szociális támogatások iránt pedig csökken, emellett a hazai, piacképes termékek előállítása és felhasználása is fejlődik. A program keretében jelenleg országosan 217 hektárt művelnek.
Forrás: MTI