Szögi Lajosról neveznek el utcát Tiszavasváriban
Az Olaszliszkán meglincselt tanár családja még mindig nem kapta meg a jogerősen megítélt 46 millió forintos kártérítést
Augusztustól a város egykori neves pedagógusa, a bestiális kegyetlenséggel meggyilkolt Szögi Lajos nevét viseli Tiszavasváriban a Zalka Máté utca – tudta meg a Bors. „A képviselő-testület nemrég döntött az átnevezésről, az önkormányzat természetesen a hozzátartozókat is értesítette – közölte a lappal a Szögi családot képviselő jogász, dr. Helmeczy László.
„Sajnos azt kell mondanom, hogy amíg a város a szívén viseli a Szögi család támogatását, addig az állam hozzáállása korántsem ilyen pozitív. Hiába ítélt meg a bíróság jogerősen 46 millió forintos kártérítést, a család ebből eddig egy fillért sem látott. Nyilvánvaló, hogy az elkövetők nem fogják tudni megfizetni a kártérítést, ezért úgy vélem: az állam besegíthetne, ugyanolyan alapon, ahogyan a romagyilkosságok érintettjeit és a Quaestor-károsultakat is megsegíti” – tette hozzá az ügyvéd.
A teljes cikk itt olvasható.
Forrás: Bors