Kész a Számvevőszék következő ellenőrzési terve
Az Államkincstárt és a Fővárosi Önkormányzatot forrásmegosztási rendeletét is vizsgálná az ÁSZ a második félévben
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Domokos László átadta a számvevőszék 2015. második félévi ellenőrzési tervét Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének – tudatta 2015. július 2-án az ÁSZ. A terv szerint sor kerül egyebek mellett a Magyar Államkincstár hatósági tevékenységének, egyes adóbeszedési eljárásoknak, valamint egyes központi intézmények és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) ellenőrzésére.
A számvevőszék közleményében kiemeli: a jobb közérthetőség érdekében ÁSZ megújította a számvevőszéki jelentések formátumát és struktúráját, amihez átalakították az ellenőrzések módszertanát és fejlesztették a minőségbiztosítási rendszert is. A 2015. második félévi ellenőrzési terv alapján induló ellenőrzések már e szerint készülnek - írják.
Az ÁSZ törvényi kötelezettség alapján ellenőrzi az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységeket, az időközi országgyűlési képviselő-választási kampányokra fordított pénzeszközök elszámolását, a Fővárosi Önkormányzatot forrásmegosztási rendeletét, valamint a költségvetési támogatásban részesülő pártok és pártalapítványok gazdálkodásának törvényességét – írják.
Az ÁSZ témacsoportos ellenőrzései egy-egy témában az államháztartás különböző részterületeit érintik, így kiterjednek egyebek mellett a központi alrendszer intézményeire, az államháztartásból támogatásban részesült egyes szervezetekre, az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetekre, az önkormányzatokra, valamint a megyei hatókörű városi múzeumok gazdálkodására.
A tájékoztatás szerint 2015. második félévében önálló témaként ellenőrzi az ÁSZ a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásait, az államháztartás központi alrendszerének adósságát kezelő rendszert, valamint az államháztartás információs rendszerének és a statisztikai szolgálat működésének megfelelőségét is. Ezen túlmenően a szén-dioxid kvótákkal való gazdálkodás ellenőrzését is tervezi az hatóság.
Kitérnek arra, hogy a hivatal a következő fél évben megkezdi egy nemzetközi párhuzamos ellenőrzés előkészítését is, amelynek célja az adatvédelem aktuális helyzetéről átfogó értékelés készítése. A horvát és macedón számvevőszékkel közös ellenőrzés keretében pedig a turizmusfejlesztési intézkedések megvalósítását értékeli az ÁSZ.
Forrás: MTI