Törvényt szorgalmaznak a turizmus fejlesztésére
Mintegy 28 milliárd forint turisztikai bevételük van évente az önkormányzatoknak, amit az állam hat milliárddal egészít ki
A helyi önkormányzatok, a szolgáltatók és a kormányzat együttműködésével olyan törvény létrehozására van szükség, amely pontosan meghatározza a turisztikai desztináció-menedzsment (TDM) szervezetek helyét, szerepét és a működésükhöz szükséges forrásokat is megjelöli – mondta Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke 2015. május 28-án, Hévízen.
A TDM-ek működését az állam által az önkormányzati idegenforgalmi adót (ifa) kiegészítő támogatásból lehetne biztosítani – mondta Bánki Erik a szervezetek országos konferenciáján.
Ismert, a TDM-szervezetek azért dolgoznak, hogy fellendítsék az idegenforgalmat, illetve támogatják a turizmus térségi irányításának megszervezését. A szervezetek további feladata a térségek egységes turisztikai arculatának kialakítása, ismertségének növelése, az idegenforgalmi kínálat és megjelenés összehangolása a belföldi és a külföldi piacon. A szervezetek a turisztikai szereplőket összekapcsoló hálózatot alkotnak, alulról felfelé építkezve, az önkormányzat, a turizmusban érdekelt vállalkozások, szakmai és civil szervezetek önkéntességen alapuló egységeként működnek.
Bánki Erik jó példának nevezte Hévíz esetét, ahol az önkormányzat az ifa-bevételt és az ehhez társuló állami kiegészítést közvetve vagy közvetlenül a turizmusba forgatja vissza. Sok önkormányzat azonban ma még másra költi ezeket a bevételeket, de számos TDM-szervezet nem is életképes, vagy nincs megfelelő működési forrása – jegyezte meg Bánki Erik.
Szavai szerint a turizmusnak ma az a hátránya, ami az előnye, vagyis, hogy túl jó számokat produkál. Úgy fogalmazott: miután úgy tűnik, hogy „önmagától is fut a szekér”, nehezebb költségvetési forrásokat „kisajtolni” a kormányból. Olyan középtávú fejlesztési programot kell tehát szerinte alkotni, amiből látszik, hogy további források bevonásával milyen többleteredményt érhetnek el az önkormányzatok és a szolgáltatók.
Elmondta: ma nagyjából 28 milliárd forint turisztikai bevételük van évente az önkormányzatoknak, s ehhez az állam több mint 6 milliárd forint kiegészítést ad. Ha csak ezt az utóbbi összeget kifejezetten a TDM-szervezetekre lehetne fordítani, megoldódna a problémájuk.
Hozzátette: nagyjából egy év van arra, hogy az érdekeltek kidolgozzák és a parlament elé vigyék a törvénytervezetet, hogy még ebben a ciklusban a gyakorlati eredményei is láthatóak legyenek.
Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnöke a konferencián elmondta, egyetértenek azzal, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amelyik a forrásokhoz jutást is biztosítja a szervezeteknek. Ezeknek pedig azt a garanciát kell vállalniuk, hogy az átadott források a jelenleginél négyszer-ötször hatékonyabban hasznosulnak.
Forrás: MTI