Konferencia az önkormányzatok gazdálkodásáról
Harmadik alkalommal rendeznek konferenciát az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatban, 2015. június 4-én, Budapesten. A rendezvény célja az önkormányzati gazdálkodásban bekövetkezett változások és a tapasztalatok ismertetése, a lehetőségek és a várható folyamatok bemutatása. A rendezvény védnöke Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke és Lipők Sándor, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége elnöke.
A magyar önkormányzati rendszer átalakításának folyamatában nagy jelentőséggel bír a 2011. december 19-én elfogadott, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.).
A jogszabály hatályba lépését három lépcsőben határozta meg a jogalkotó, 2012. január 1-jén döntően a megyei önkormányzatokra és a vagyongazdálkodásra, a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletére vonatkozó szabályok. 2013. január 1-jén a törvény rendelkezéseinek zöme, többek között az önkormányzati gazdálkodásra és finanszírozásra vonatkozó rendelkezések léptek életbe, míg a 2014. évi általános önkormányzati választáskor a települési képviselők, polgármesterek jogállására és az összeférhetetlenségükre vonatkozó új szabályok lettek az irányadók. Rendezvényünk célja az önkormányzati gazdálkodásban bekövetkezett változások és a tapasztalatok ismertetése, a lehetőségek és a várható folyamatok bemutatása.
A konferencián és a konferenciával lehetőséget kívánunk biztosítani ahhoz, hogy a témakör iránt érdeklődő polgármesterek, jegyzők, a polgármesteri hivatalok pénzügyi, számviteli és adózási vezetői, munkatársai, az önkormányzati cégek szakemberei, könyvvizsgálók, szakértők naprakész információkat kapjanak az őket érintő aktuális kérdésekről elméleti és gyakorlati megközelítésben egyaránt.
A konferencia időpontja: 2015. június 4.
A konferencia helyszíne: Hotel Benczúr (1068 Bp., Benczúr u. 35.)
A konferencia tervezett programja