Magyarszék jó példát mutat a kistelepüléseknek
Több példaértékű, jó gyakorlattal – például a gazdaságos településüzemeltetés jegyében létrehozott helyi hulladékgazdálkodási rendszerrel, illetve a környékbeli kistelepülések szociális szövetkezeteinek mikrotérségi integrációjával – ismerkedhettek meg azok a polgármesterek, akik részt vettek a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) „Vidékfejlesztés, mint fenntartható fejlesztés” című konferencia sorozata Baranya megyei állomásán, Magyarszéken.
Gémesi György MÖSZ-elnök köszöntője után Kárpáti Jenő, Magyarszék polgármestere számolt be az alig 1100 fős Baranya megyei településen kialakított korszerű hulladékgazdálkodási rendszerről, amely egyszerre felel meg a környezetvédelem és a gazdaságos településüzemeltetés szempontrendszerének. A településen szelektív hulladékgyűjtés működik a lakosság, a vállalkozások és az önkormányzati intézmények számára, a háztartásokban és a mezőgazdasági tevékenység során keletkező zöldhulladékot pedig összegyűjti, fapogácsává, pelletté dolgozza fel, majd a közintézmények fűtése során hasznosítja az önkormányzat. A rendszer bevezetésével jóval gazdaságosabbá vált a hulladékgazdálkodás, alacsonyabb lett a szemétdíj, s kevesebb, mint felére csökkent a szeméttelepre szállítandó hulladék mennyisége.
Hasonlóan sikeres a kistérségi startmunka mintaprogramok keretében megvalósított magyarszéki mezőgazdasági mintaprogram, illetve a Mecsek-Hegyháti Szociális Szövetkezet. A rendkívül sokoldalú szociális szövetkezetben nemcsak növénytermesztés és állattenyésztés folyik, de helyben fel is dolgozzák az alapanyagokat. Az önkormányzat egyebek mellett vágópontot és húsfeldolgozó üzemet is létesített, ahol nemcsak a közmunkaprogramok során, hanem a háztáji gazdaságokban tenyésztett állatokat is fel tudják dolgozni, ezzel is hozzájárulva a háztáji gazdálkodás fellendítéséhez. A környékbeli településeken zajló közmunkaprogramok és a mikrotérségben megalakult szociális szövetkezetek működésének összehangolása és hatékonyabbá tétele érdekében létrehozták a mikrotérségi szociális szövetkezetek integrációját, amelynek keretében többek között az értékesítés területén gyümölcsöző az együttműködés. Az integrációban részt vevő hat település közös termelői piacot és szociális boltot hozott létre, amelyekben minden helyi termény és termék megtalálható.
A 2015-ös közmunkaprogramok legfontosabb célja a közfoglalkoztatottak foglalkoztathatóságának növelése, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokban részesülők számának 25 százalékos csökkentése, a kistérségi startmunka mintaprogramok folytatása ráépülő programokkal, valamint a közétkeztetés minőségének javítása – tudhatták meg a jelenlévő polgármesterek Lőrincz Leótól, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi helyettes államtitkári kabinetjének főtanácsadójától. A számos statisztikai adatot is felvonultató előadásból kiderült, hogy tavaly 561 214 fő vett részt közfoglalkoztatásban, a kistérségi startmunka mintaprogramokba pedig 1727 település kapcsolódott be. Az idei közfoglalkoztatási keret 270 milliárd forint, ami jövőre 340 milliárdra emelkedhet.
Pálinkásné Máder Margit, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) osztályvezetője az uniós elfogadásra váró új magyar vidékfejlesztési program prioritásaival, az agrártámogatások új rendszerével, a 2014-2020-as időszakra vonatkozó eljárásrendi változásokkal, illetve a területalapú támogatások igénylésének szabályaival ismertette meg az egybegyűlteket. Pálinkásné Máder Margit felhívta a figyelmet a 2007-2013-as költségvetési időszak maradványforrásainak célba juttatására nemrégiben kiírt pályázatokra is, amelyek közül a tanyabuszok vásárlására és a kertészeti támogatásokra kiírt pályázatok hatalmas túljelentkezéssel lezárultak, a fiatal gazdák viszont még pályázhatnak támogatásért.
Vida Laura Ildikó, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Baranya megyei referense szintén az új agrártámogatási rendszer sajátosságairól beszélt, különös tekintettel az önkormányzatokat érintő pályázati lehetőségekre. Kitért például arra, hogy az önkormányzatok részvételével megalakult, mezőgazdasági termelést végző szociális szövetkezetek is bekapcsolódhatnak az agrártámogatások igénylésébe, de az önkormányzatok részt vehetnek a rövidellátási láncok alakítását célzó tematikus alprogramban is. A jelenleg is hozzáférhető pályázatok közül a gyermekétkeztetés körülményeit segítő intézkedések támogatására kiírt pályázatot emelte ki, amelyre május 29-ig van lehetőségük pályázniuk a településeknek.
Forrás: möszlap.hu