Százhúsz napot szánnak a Nyugati tér átalakítására
Megkezdődött az 1982 óta szerkezetileg elavulttá, esztétikailag pedig kifogásolhatóvá vált közterület megújítása
A közbeszerzési eljárás lezárultával megkezdődött a terézvárosi önkormányzat idei legnagyobb léptékű fejlesztése, a budapesti Nyugati tér teljes megújítása, az építkezés a közúti közlekedést nem akadályozza – közölte a VI. kerületi önkormányzat 2015. május 12-én az MTI-vel. A közleményben azt írták: a beruházással 120 nap alatt olyan tér jön létre, amely méltó kapuja lesz az Európa egyik legszebb világörökségi területét magában foglaló kerületnek.
A munkaterületet május 12-én adták át a kivitelezőknek. A munkálatok ideje alatt a téren, illetve az aluljáró egyes területein nem lehet gyalog közlekedni, viszont a közúti közlekedést nem akadályozza az építkezés.
A terézvárosi önkormányzat kiemelte: a Nyugati tér arculata 1982 óta lényegesen nem változott, szerkezete elavulttá és esztétikailag is kifogásolhatóvá vált. A most megkezdett átalakítással a jelenleg túl hangsúlyos és funkcionálisan nem megfelelő lépcsőszakasz megváltozik – írták.
Hozzátették: a szintek harmóniájának megteremtésével egy modern, korszerű utcabútorokkal berendezett, a jelenleginél sokkal nagyobb összefüggő zöld területtel, valamint egy átlátható, letisztult, de élettel teli és jelentős méretű közösségi felülettel rendelkező tér jön létre.
Forrás: MTI