A Nemzeti Bor Maraton több, mint egy futóverseny
A Nemzeti Bor Maraton több, mint egy futóverseny. A 2015. május 23-án Hajósról rajtoló esemény tizenegy napon át tartó, összesen 2573 kilométer hosszú futással köti össze hazánk mind a 22 borvidékének 102 települését. Ezek közül szinte mindenhol megrendezik a Magyar Borászok Ünnepét is.
A Magyar Borászok Ünnepén tematikus borkóstolókkal, helyi termelőkkel, szabadidős- és sportrendezvényekkel, kulturális és kézműves programokkal, kirakodó vásárral valamint több nagyobb városban Zséda, New Level Empire és FankaDeli koncertekkel is készülnek emlékezetessé tenni ezt az Európában egyedülálló kezdeményezést.
A „2015 helyi termék éve” programsorozat és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jóvoltából a résztvevőknek lehetőségük lesz megismerkedni többek között helyi termelőkkel és helyben előállított termékekkel is.
A szervezők szándéka továbbá, hogy megdöntsék a „Leghosszabb Maraton Váltó Világrekordját” is, amelyre minden érintett város és település delegálhat versenyzőket. A nagy érdeklődésre való tekintettel lehetőség nyílik arra is, hogy egy ingyenes futással bárki csatlakozzon a rekordkísérlethez lakóhelyének közigazgatási határain belül.
A Nemzeti Bor Maraton távjain komoly versenyek zajlanak. A 103 szakasz között bárki talál a maga számára megfelelő erőpróbát, az 5 kilométerestől a 48 kilométeres távig. Ezek között 7 maratoni és 6 félmaratoni versenyre, valamint 36 éjszakai megmérettetésre is lehet nevezni 2015. május 18-ig egyénileg, illetve 3 vagy 5 fős csapatban.
Forrás: Hírhatár Online