Közel száz milliárd kastély- és várrekonstrukcióra
A Forster Központ elkészítette a Budapest világörökségi helyszíneire vonatkozó veszélytérképet
Harmincöt kastély és huszonnyolc vár újulhat meg országszerte abból a csaknem 100 milliárd forintból, amelyet a Kastély- és a Várprogramon keresztül fordítana az érintett területekre a Forster Központ – mondta el Sághi Attila az intézmény vezetője 2015. május 6-án, az M1 aktuális csatornán.
A kastélyprogram már célegyenesben van, a kormány elfogadta a programot és megadta a projekt előkészítéséhez szükséges finanszírozást, a források nagy részét, 33 milliárd forintot azonban európai uniós pályázatokból kell megvalósítani – fejtette ki Sághi Attila.
Az elnök arról is beszélt, hogy a kastélyokon kívül 28 vár is megújulhat, az ehhez kapcsolatos projekt előkészítése is megtörtént. Ezek a helyszínek 19 milliárd forint uniós és nagyjából 6 milliárd forint hazai forrás bevonásával hozhatók rendbe.
Sághi Attila a műsorban arról is beszélt, hogy a központ elkészítette azt a Budapest világörökségi helyszíneire kiterjedő veszélytérképet is, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a sürgős beavatkozást igénylő, súlyos állapotban lévő épületekre.
„Az Andrássy úton és szűkebb környezetében 300 épületet vizsgáltunk meg részletesen, ezek közül 26-nál találtunk komoly problémákat” – mondta el, majd hozzátette: az állami tulajdonban lévő ingatlanoknál a tulajdonoshoz fordulnak, és javaslatokkal élnek, hogyan lehet megoldást találni a problémákra, minden más területen pedig tanácsadóként műszaki és jogi segítséggel szeretnék támogatni a lakóközösségeket, beruházókat.
Forrás: M1 - Hirado.hu