Feloszlatta magát a képviselő-testület Felsőcsatáron
A képviselők azzal indokolták döntésüket, hogy a jövőben nem tudnak együttműködni Lendvai Gábor polgármesterrel
Feloszlatta magát a Vas megyei Felsőcsatár képviselő-testülete, ezért a településen időközi önkormányzati választást kell tartani – közölte 2015. május 4-én az MTI érdeklődésére a község jegyzője. Horváth Eszter elmondta: a testület április 29-i ülésén határozott a feloszlatásról, az egyik képviselő javaslatára. A döntést azzal indokolták, hogy a képviselő-testület tagjai a jövőben nem tudnak együttműködni Lendvai Gábor független polgármesterrel.
A jegyző tájékoztatása szerint a helyi választási bizottság május 6-án ül össze, ekkor döntenek az időközi polgármester- és képviselő-választás időpontjáról, az a szabályok szerint július utolsó vagy augusztus első vasárnapján lehet.
Lendvai Gábor a vaol.hu-nak adott interjújában május 4-én kijelentette: újra vállalja a megmérettetést, ismét indulni kíván a polgármesteri posztért.
Felsőcsatáron a lemondott képviselő-testületnek a polgármesteren kívül négy tagja volt, valamennyien függetlenek.
Forrás: MTI