A MÁK 2016-tól lehet önkormányzati számlavezető
Dancsó József: gőzerővel dolgozunk a modern államkincstár stratégiai koncepciójának megvalósításán
Leghamarabb jövő év elején lesz felkészülve a Magyar Államkincstár (MÁK) arra, hogy átvegye az önkormányzatok számláinak vezetését – mondta 2015. március 30-án a Kossuth Rádió a 180 perc című műsorában Dancsó József, a szervezet elnöke. Legalább tízéves lemaradásban van a Magyar Államkincstár informatikai bázisa, háttere, de olyan elemek is vannak, amelyeket tekintve az elmúlt időszakban jelentős volt az előrelépés – mondta Dancsó József.
Az egyik eredmény, hogy tavaly ősszel a nemzetgazdasági miniszter elfogadta a modern államkincstár stratégiai koncepcióját, amelynek a megvalósításán jelenleg is gőzerővel dolgoznak. A cél, hogy a közel jövőben a Magyar Államkincstár is biztosítani tudjon minden olyan szolgáltatást, amely a központi költségvetés és az alrendszerek számlavezetésével, betéteinek, befektetéseinek biztonságával kapcsolatos – hangsúlyozta az elnök.
A szervezet vezetője annak kapcsán nyilatkozott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint hiányzik egy olyan modern kincstári rendszer, amely biztosítaná a közpénzek parkoltatását.
Arra a riporteri kérdésre, hogy az államkincstár valóban még idén kötelezően átveszi-e az önkormányzati számlavezetést, a Dancsó József azt mondta, leghamarabb jövő év elején lesz olyan a felkészültségük, amely ezt lehetővé tenné. Megjegyezte, hogy jelenleg is lehetőség van arra, hogy a helyhatóságok az államkincstárnál vezessék a számláikat, a megyei önkormányzatok számára pedig ez már most is kötelező.
A Magyar Államkincstár elnöke arról is beszélt, hogy egyetért az elképzeléssel, mert ennek a gyakorlatnak számos előnye van. Az egyik fontos szempont, hogy közpénz ne kerüljön az államháztartási körön kívülre, másrészt sokkal gyorsabbá válik az önkormányzatok pénzellátása, mert közvetlen kapcsolatban lehetnek az államkincstárral.
Dancsó József hozzátette: jelenleg olyan informatikai rendszerek kidolgozását végzik, amelyek szerencsés esetben akkor működnek hatékonyan, ha az önkormányzatoknak kötelező lesz a számláikat az államkincstárnál vezetni.
A szervezet elnöke elmondta még, minden megyeszékhelyen van államháztartási iroda, tavaly pedig huszonhárom új helyen nyitottak értékesítési pontot, ahol elsősorban állampapírt lehet vásárolni. Összességében így ötvenhárom helyen vannak ott jelenleg az országban, ami már vetekszik egy közepes méretű kereskedelmi bank fiókhálózatával.
Forrás: Kossuth Rádió - Hiradó.hu