Az Országos Roma Önkormányzat még többet akart
Magyar Nemzet: az ÖRO hét vidéki ingatlan beszerzését is tervezte a leghátrányosabb helyzetűek foglalkoztatására szánt pénzekből
A budapesti, több mint 200 millió forintos székházon kívül hét vidéki nagyvárosban is tervezett ingatlanvásárlásokat az Országos Roma Önkormányzat a Híd a munka világába foglalkoztatási program keretében – írja a Magyar Nemzet.
Egy impozáns gellérthegyi székházon kívül további hét vidéki ingatlan beszerzését is tervbe vette az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) – derül ki a szervezet részvételével zajló Híd a munka világába program megvalósíthatósági tanulmányából. Eszerint Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Szolnokon, valamint Pécsett és Gödöllőn is vásároltak volna ingatlanokat a leghátrányosabb helyzetű emberek foglalkoztatására szánt pénzekből. Úgy tudjuk, utóbbi két településen az ORÖ nyélbe is ütötte már az üzletet. A tanulmány szerint az ingatlanokra csaknem 300 millió forintot szántak a 75 százalékban uniós forrásokból indult, közel ötmilliárd forintos program keretéből.
– A vásárlások azért érdekesek, mert a roma szervezetnek nem volt felhatalmazása az adásvételre – állítja Hadházy Ákos LMP-s politikus, akit tegnap hallgatott meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya az ügyben tett feljelentése kapcsán. A képviselő szerint az ORÖ közgyűlésének jóvá kellett volna hagynia a vásárlásokat, ám csak arról született közgyűlési határozat, hogy a pályázat előkészítését meg lehet kezdeni. Ugyanakkor konkrét szerződésekről és összegekről szóló döntést nem hoztak.
Az Index számolt be korábban arról, hogy a 2013-ban, főként uniós forrásokból indult Híd a munka világába programban nem a célnak megfelelően, a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használják fel a pénzt, s a program tele van gyanús költésekkel. Farkas Flórián, az ORÖ volt elnöke, aki jelenleg a program forrásait kezelő Foglalkoztatási Szövetkezet elnöke, a botrány kipattanása óta nem hajlandó nyilatkozni a pénzek felhasználásáról.
Az ügyben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere személyesen rendelt el vizsgálatot. A tárca 2015. február 25-én közölte a Magyar Nemzettel, hogy az ellenőrzés 5–15 napot vehet igénybe. Bár a határidő csaknem egy hete lejárt, a minisztérium azóta sem reagált érdemben a lap kérdéseikre.
Forrás: Magyar Nemzet