245 milliós rendkívüli támogatás 67 településnek
Állami segítség a Buda-Cash-ügy miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatok működőképességének megőrzéséhez
A Buda-Cash-ügy miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatok közül 67 kap összesen mintegy 245 millió forintot rendkívüli támogatásként – jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára 2015. március 2-án, az Országgyűlésben napirend előtt.
Tállai András közölte: fontos, hogy megsegítsék az érintett önkormányzatokat, hogy biztosított legyen a működőképességük, illetve az önkormányzatoknál dolgozó közalkalmazottak, közfoglalkoztatottak bérének, valamint a segélyeknek a kifizetése. Azt mondta: a brókerházhoz kötődő bankcsoport ügyfelei közül körülbelül 150 ezer embert, több mint 80 önkormányzatot és több ezer vállalkozást érint az ügy.
Forrás: MTI