Forgalomba állt az első új hibridbusz Budapesten
Január 17-én, szombaton – a Tarlós István főpolgármester programja szerint elindult járműpark-fejlesztési program keretében – forgalomba állt az első vadonatúj Volvo, az Euro 6-os kibocsátási normának megfelelő, dízel-elektromos hajtású hibrid csuklós autóbusz – írja a Budapest.hu.
A beszerzett összesen 28 darab új autóbusz közül az első jármű 2015. január 17-én, a 7-es busz vonalán állt forgalomba, majd márciusra fokozatosan az 5-ös, a 9-es és a 107-es járat vonalán is fognak közlekedni a járművek a BKK megrendelésére. A 28-ból naponta 25 forgalomba álló vadonatúj autóbusznak köszönhetően hamarosan a magyar fővárosban fog üzemelni Európában az egyik legnagyobb hibridbusz-flotta.
Mind a 28 busz akadálymentesített, így lehetőség lesz a kerekesszékek elhelyezésére is. A tervek szerint 2018-ban már kizárólag alacsonypadlós buszok fognak közlekedni a teljes budapesti hálózaton. Valamennyi jármű légkondicionálóval ellátott, illetve FUTÁR kijelzőivel is fel lesznek szerelve. A buszon utazók biztonságáról 11 fedélzeti kamera gondoskodik.
Az új autóbuszok, a Volvo 7900A hibrid változatai a Budapesten is jól ismert Volvo 7700A utódtípusai, melyek 2012-es bemutatásuk óta nagy sikerrel szerepelnek az európai autóbuszpiacon, főként a skandináv régiókban.
A Volvo 7900A típus hagyományos dízelmotoros változataiból 53 darab jelenleg is közlekedik a budapesti agglomerációs vonalakon a BKK megrendelésére, a Volánbusz Zrt. üzemeltetésében. Az új hibridbuszok EURO 6 környezetvédelmi besorolásúak, hibrid meghajtásuk miatt 25-35 százalékkal kedvezőbb fogyasztási értékekkel rendelkeznek, mint például a normál Euro 6 dízel járművek.
A fővárosi közszolgáltatásban 2014 végétől részt vevő autóbuszok üzemeltetésére a Budapesti Közlekedési Központ közbeszerzési eljárást írt ki, amelynek nyertese a T&J Busz Projekt Kft. lett. Ez azt jelenti, hogy a járműveket és a járművezetőket is a T&J biztosítja, amiért a BKK a havonta megtett kilométerek alapján szolgáltatási díjat fizet. Az erről szóló közszolgáltatási szerződést 2014. április 8-án írták alá a felek 8 éves időtartamra + 2 éves opcióra.
Miért jó a hibridbusz?
A hibrid autóbusz elektromos és dízelmotor-meghajtású. A jármű 0 és 5-20 kilométer/órás sebesség között kizárólag elektromos meghajtással közlekedik, melynek köszönhetően a végállomásról, megállókból történő indulás zajtalanná és füstmentessé válik. A dízelmotor csak gyorsulás után kapcsol be, hogy segítsen a jármű hajtásában. Megállóba álláskor, illetve várakozáskor a dízelmotor leáll, ekkor minden kiegészítő berendezés a megtermelt, illetve fékezéskor visszatermelt elektromossággal működik tovább. A hibrid technológia a gyártói adatok szerint akár 35 százalékkal kevesebb üzemanyag-felhasználást tesz lehetővé a csak dízelüzemű buszokhoz képest.
Forrás: Budapest.hu