Kormányzati intézmény székhelye lett Kecskemét
Orbán Viktor szerint Székesfehérvár, Debrecen és Győr mellett Kecskemét lehet Magyarország új vidéki erőcentruma
Magyarország jól halad a vidéki erőcentrumok kiépítésében – mondta a miniszterelnök 2015. január 14-én, Kecskeméten, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságának átadó ünnepségén. Orbán Viktor abból az alkalomból mondott beszédet Bács-Kiskun megye székhelyén, hogy a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága az első olyan államtitkárság, amely vidéki helyszínen működik.
„A vidéknek a fővárossal egyenrangú szerepet kell kapnia, az ország – Budapest minden szépsége és ereje ellenére – nem állhat egy fővárosból” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Szavai szerint ennek a szándéknak világos kifejezése az, hogy „békeidőben először van arra példa, hogy központi közigazgatási egység vidékre költözzön”.
Magyarország jól halad a nagy vidéki erőcentrumok kiépítésében – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök ezt történelmi távlatokban mutatta be: a 90-es évek nagy gazdasági depressziójából a vidéki erőcentrumok közül elsőként Székesfehérvár lábalt ki, aztán következett Debrecen és Győr, a következő jelölt pedig Kecskemét, Szombathely bontogatja szárnyait, és várjuk, hogy Szeged és Pécs is feltámadjon.
Miskolccal együtt pedig létre fognak jönni azok a nagy vidéki erőcentrumok, amelyek képesek lesznek oldani a mostani főváros-központúságot – tette hozzá. Ez Orbán Viktor szerint hozzájárul ahhoz, hogy arányosabban terülnek majd szét a források, a karrierlehetőségek és a szellemi élet minősége. A miniszterelnök ugyanakkor azt is elvárja ezektől az erőcentrumoktól, hogy legyenek termelési központok, ápolja hagyományait, és legyen vonzáskörzete is, nyújtson munkahelyet a környéknek.
Az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságnak óriási szerepe lesz abban, hogy sikerül-e végrehajtani a kormány vidékpolitikáját, sikerül-e megvalósítani a kis- és közepes birtokok, illetve a nagybirtokok között meghatározott 80-20 százalékos arányt, s a források ehhez az arányhoz való igazítását – mondta a miniszterelnök.
Az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság az egyik legfontosabb közigazgatási munkahely a következő időszakban, aminek az az oka, hogy itt több mint 1200 milliárd forintot fognak szétosztani – közölte Orbán Viktor, hozzátéve: „az agráriumban működő kis- és középvállalkozások fejlesztésre 518 milliárd forintot, a fiatal gazdák támogatására 76 milliárd forintot szeretnénk elkölteni”.
A kormányfő Kecskemétet az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar városként jellemezte, és „visszajáró vendégként” megemlítette, hogy jövő héten a Mercedes új modelljének bemutatójára érkezik a városba, s legutóbb az Univer élelmiszeripari cég vendége volt.
Orbán Viktor köszönetet mondott Zombor Gábor korábbi polgármesternek Kecskemét város fejlődésének elindításáért és Szemereyné Pataki Klaudia jelenlegi polgármesternek az államtitkárság befogadásáért.
Az eseményen az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár jelképesen átvette az államtitkárság kulcsát a kecskeméti polgármestertől. Kis Miklós Zsolt beszédében kifejtette: 2020-ig egy talán soha vissza nem térő lehetőséghez jut a magyar vidék.
Az államtitkárság a vidéki munkahelyteremtést kiemelt célként jelölte meg, a pályázatok megnyílásával a magasabb hozzáadott értékkel bíró munkaigényes ágazatokra kíván koncentrálni. Az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint az olyan ágazatok támogatása, mint a zöldség- és gyümölcstermesztés, a kertészet vagy az állattenyésztés komoly kitörési pontokat kínál Magyarországnak.
Forrás: kormany.hu