Tavasszal megkezdi működését az állami közműcég
A Miniszterelnökség szerint a nemzeti közműszolgáltatás rendszere a következő 2-3 évben elnyeri végső formáját és üzemméretét
Tavasszal a lakossági földgázszolgáltatással megkezdi működését az állami közműcég, ezt követően pedig a társaság megjelenik az áram-, majd a távhő-szolgáltatói ágazatban is – közölte a Miniszterelnökség 2015. január 12-én az MTI-vel. Közleményükben azt írták, visszautasítják az állami közműcég indulásának késlekedésével kapcsolatos, „félrevezető sajtóhíreket”.
A Lázár János vezette Miniszterelnökség hangsúlyozta: az állami közműszolgáltatás rendszerének megszervezése gőzerővel folyik. „A korábbi bejelentéseknek megfelelően a nemzeti közműszolgáltatás rendszere a következő két-három évben elnyeri végső formáját és üzemméretét” – közölték.
A nemzeti közművállalat célja - mint fogalmaztak - az energia méltányos áron történő elérésének biztosítása, az ellátásbiztonság növelése egy üzletileg hosszútávon fenntartható állami szolgáltatói modell megvalósításával.
Forrás: MTI