Itt van a vége a tolnaiak teherbíró képességének
Bátán, Bátaszéken, Izményben és Dombóváron nem tervezik új települési adók kivetését
Új év, új költségvetés. A Tolnai Népújság által megkérdezett Tolna megyei önkormányzatok, bár lenne rá lehetőségük, nem tervezik újabb adók kivetését. A polgármesterek szerint a Tolna megyei települések lakói teherbíró képességük végéhez értek.
Idén bővül a települési önkormányzatok adómegállapítási mozgástere. Az elfogadott szabály értelmében az önkormányzatok települési adót vezethetnek be bármely adótárgyra. Bármire ki lehet vetni, feltéve, hogy azt más törvény nem tiltja, illetve, ugyanarra még nem vetettek ki adót. Vállalkozásokat e minőségükben nem terhelhet települési adó. Ugyanakkor jelentősen átalakul Magyarországon a szociális támogatások rendszere. Ez utóbbit tekintve viszont még mindig nagy a bizonytalanság, hiszen a változásra nem a naptári év kezdetével kerül sor.
A Tolnai Népújság által megkérdezett polgármesterek már egy hónappal ezelőtt és most is azt mondták, hogy az adott település lakói kiadásaikat tekintve így is a tűrőképességük határára értek. Azt is elmondták, a szociális területet érintő változásokról csak akkor kaphatnak képet, ha elkészül a központi költségvetés. Ha lesz változás, az is nagy kérdés, hogy milyen az önkormányzatok teherbíró képessége, illetve, hogy a városban vagy faluban élők közül hányan kaptak eddig különféle támogatást. Volt, aki azt is elmondta: abban bízik, hogy az eddigi rendszer szerint a településeknek ezután sem kell pénzt hozzátenniük azokhoz a szociális támogatásokhoz, melyeket most az állam finanszíroz.
Csakúgy, mint tavaly
Nem kívánja a lakosság terheit növelni a bátaszéki önkormányzat. Ez azt jelenti, hogy ebben a költségvetési évben nem emelik a meglévő adók mértékét, és új adót sem vezetnek be a városban. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, a működési feltételeket illetően úgy tűnik, mintha a 2015-ös évben a 2014-est ismételnék. Bátaszék így nem tervez leépítést intézményeiben, melyek ennek megfelelően változatlan feltételek mellett működhetnek. Hogy helyben mit jelentenek a szociális terület országos változásai, egyelőre nem lehet tudni a városvezető szerint, ez leghamarabb január végén, február elején körvonalazódik.
Földadó nem lesz
Báta polgármestere, Huszárné Lukács Rozália úgy gondolja, hogy február vége felé lesz költségvetése a községnek. Egyelőre nem tervezik új adók bevezetését. Idén például nem élnek a földadó kivetésének lehetőségével sem. Mivel egyelőre a települések gazdálkodására vonatkozó új irányelvek még nem ismertek, nehéz konkrétumot mondani, jóslásokba pedig nem akar belemenni – mondta Huszárné Lukács Rozália. Annyit azért elárult a megye legdélibb településének polgármestere, hogy túl sok jóra nem számít. A tavalyról áthúzódó beruházásokat mindenképpen befejezik, ilyen például a faluközpont rekonstrukciója.
Megfontoltság
„Még nagyon az elején járunk a költségvetés tervezésének, de az már most borítékolható, hogy nem tervezzük újabb adónemek bevezetését” – válaszolta a lap kérdésére Kelemen Ferenc. Izmény polgármestere indoklásul hozzátette, egyrészt azért nem fontolgatnak ilyet, mert már így is leterhelt a lakosság: az iparűzési adó éppen elég költséget jelent az érintettek számára. Másrészt – akárcsak az eddigiekben – a jövőben is azt tartják szem előtt a működésnél, hogy addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér. Vagyis nem vállalnak be olyan programokat, fejlesztéseket, amelyekre nincsen meg a pénzügyi fedezet.
Százmilliós tétel esett ki az önkormányzat bevételéből
„Terveink szerint öt elemre fog épülni a költségvetés – mondta Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere. Az elsődleges a kötelező feladatok ellátása, illetve a segélyezés megoldása. Ezzel kapcsolatban a városvezető elmondta, hogy mintegy százmillió forinttal csökkent az önkormányzat iparűzési adóból származó bevétele. Az ok, hogy a MÁV-Start Zrt. tulajdonában lévő leányvállalatok beolvadtak az anyacégbe, amely törvényileg mentesül az iparűzési adó fizetése alól. Dombóváron 4-5 ilyen cég volt. A kiesés miatt azonban Dombóvár nagyobb összeget igényelhet abból a központi alapból, amelyet a szociális támogatásokhoz szükséges összeg kiegészítésére hoztak létre. Vagyis az állami támogatás és az önerő révén biztosítani tudják a lakásfenntartási támogatást, a krízissegélyt, az iskolakezdési támogatást és a természetbeni – például tűzifa – ellátásokat. Marad az adósságkezelési szolgálat és bevezetik az idősek számára a taxi utalványt, amelyet a meghatározott mértékéig arra tudnak felhasználni, hogy eljussanak az egészségügyi ellátó intézményekbe.
Dombóváron emellett a következő évek beruházásaink előkészítésre, a gólyavári ásatások folytatására és közfoglalkoztatási önerő biztosítására szeretnének hangsúlyt fektetni a költségvetésben.
Forrás: Tolnai Népújság - teol.hu