Települések, ahol furcsa helyi adókat vetették ki
Örvényesen csak a falu felében kell telekadót fizetni, Zsombón a „magas építményeket” adóztatják meg
Egyelőre kevés település állt elő igazán kreatív helyi adókkal, pedig január 1-től az önkormányzatok adóztatási mozgástere jelentősen tágult. Az adók megemelésére, új adók kivetésére a településeken leginkább azért van szükség, mert a központi költségvetésből összességében kevesebb pénzt kapnak, mint amennyi feladatot náluk hagytak, vagy rájuk toltak – írja az Index.
Az államkincstár adattárában, a helyi adók között böngészve egyelőre kevés fantáziadús ötlettel találkozott az Index. A legtöbb helyen az iparűzési adó, a telekadó, építményadó vagy idegenforgalmi adó, kommunális adó valamelyikét emelték meg január elsején, vagy ezeket együtt.
A kivételek közé tartozik a Balaton északi partján fekvő Örvényes, ahol a telekadót fizetők körét úgy határozták meg, hogy a fizetési kötelezettség csak a település egyik felére vonatkozzon. A szabály szerint mentesülnek az adófizetés alól a „vasút felett található telkek”, az önkormányzat helyrajzi számokkal is segíti a tájékozódást a 147 fős településen. A síntől északra fekvő részek után nem kell fizetni, a parthoz közelebb eső telkek után igen.
Zsombón képviselőtestület megalkotta a „magas építmények települési adóját”. Az új adónem a 20 méternél magasabb építményeket terheli. Ebből Zsombón történetesen négy van: egy víztorony és három telefontorony. (A templomtorony szóba sem jön, az egyházi tulajdon ugyanis a kivételek között van, akárcsak az önkormányzati tulajdon.)
A kivételekkel a többi településen is szívesen játszanak: van, ahol a helyieket védik a nyaralókkal szemben, máshol az időseket, megint máshol a szegényeket. Noha a legtöbb településen a helyi vezetés szívesebben nyúl az oda települt cégek zsebébe, mint választóik pénztárcájába, az adók emelése így is sokfelé feszültségeket szül. Háborognak például azok, akiknek a termőföldjük után kell adózniuk az új rendszerben, ez a megoldás nem tetszik amúgy a minisztériumnak sem.
Forrás: Index - napi.hu