Rendbe kell tenni az önkormányzati közműcégeket
Három város közműcégét ellenőrizte az ÁSZ – Volt, ahol szinte az összes számviteli szabálytalanságot tapasztalni lehetett
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján rendet kell tenni az önkormányzati közműcégek gazdálkodásában – mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke 2015. január 7-i sajtótájékoztatóján, Budapesten. Az elnök elmondta: a számvevőszék munkatársai három város – Záhony, Tiszaújváros és Gyöngyös – önkormányzati többségi tulajdonú távhőszolgáltató társaságainak 2008 és 2012 közötti működését ellenőrizték.
Domokos László kiemelte: az ÁSZ az önkormányzati többségi tulajdonú cégek vizsgálata során azt tapasztalta, hogy az önkormányzati cégek gazdálkodása számos problémát vetett fel, jelentős hiányosságokat mutatott a cégek számviteli szabályozottsága, számviteli gyakorlata, önköltségszámítása.
Az ÁSZ elnöke kifejtette: a számvevőszék 36 hulladékgazdálkodási és távhőszolgáltató vállalat ellenőrzését kezdte meg, az ellenőrzések alapján most három jelentés készült el.
Kiemelte: az önkormányzati többségi tulajdonú társaságok ellenőrzésének törvényi lehetőségét az ÁSZ csak 2011. január 1-jén kapta meg. A közszolgáltató cégek vizsgálata a közlekedési vállalatokkal, a BKV-val, a debreceni, miskolci és szegedi közlekedési társaságok ellenőrzésével indult meg - emlékeztetett az elnök.
Hozzátette: az önkormányzati tulajdonú társaságoknál az ellenőrzések egyik legfontosabb területe, hogy az árviszonyokat meghatározó önköltség-elszámolások mennyire átláthatóak. Domokos László leszögezte: a rend megteremtéséhez ennek a vállalati körnek a minőség, a közszolgáltatás színvonala mérésére alkalmas indikátorokat kell kidolgoznia, és átlátható, közérthető módon kell biztosítania a hatékony, szabályszerű és gazdaságos közpénzfelhasználást.
A már befejeződött helyszíni ellenőrzések a társaságoknál ismétlődő, lényeges számviteli szabályozási hiányosságokat állapítottak meg, a díjak kialakításának átláthatóságát nem biztosították teljes körűen – mondta Domokos László. Kiemelte: alapvető nemzeti érdek, hogy rá kell szorítani a közszolgáltató vállalatokat, illetve azok fenntartóit, biztosítsák az elszámoltathatóságot a „saját házuk táján”.
Domokos László rámutatott: az érintett vállalatok egy része nem tesz meg mindent kintlévőségei behajtására. Ez ahhoz vezet, hogy a cégek által kapott önkormányzati és állami támogatásokkal pótolják a be nem hajtott követeléseket. Közölte, ezek a vállalatok speciális helyzetben vannak, nem lehetnek tartósan veszteségesek, de nem is szabad visszaélniük monopolhelyzetükkel. Hozzátette: az ellenőrzések alapján az ÁSZ nem tudja megmondani, hogy a közszolgáltatások árai közgazdasági értelemben valósak-e, megalapozottak-e, a vállalatok ugyanis nem alkalmaznak egységes mérőszámokat.
Január 7-én a záhonyi, a tiszaújvárosi és a gyöngyösi távhőszolgáltató társaságokról szóló jelentéseket hozta nyilvánosságra az ÁSZ, a három jelentés megállapításait Horváth Margit felügyeleti vezető ismertette. Elmondta: a záhonyi HŐTÁV Kft. ellenőrzése során számos számviteli szabályozási és egyéb hiányosságot tárt fel az ÁSZ. Horváth Margit kiemelte: a záhonyi önkormányzati cég „állatorvosi lónak” tekinthető, a cégnél szinte az összes, lehetséges számviteli szabálytalanságot tapasztalni lehetett. Így például a társaság nem hajtotta végre a számviteli szétválasztásra vonatkozó törvényi rendelkezéseket, emiatt az árképzés során a költségelemeket nem lehet „beazonosítani”. A záhonyi önkormányzat a tulajdonosi jogait nem kellő körültekintéssel gyakorolta – mutatott rá.
Közölte: a záhonyi önkormányzat nem mérte fel a HŐTÁV Kft. szabálysértő működéséből eredő, az önkormányzat helyzetére is kiható tényezőket. A jogszabályi előírásokat megsértve 2012-ben megszüntették a felügyelőbizottságot, illetve abban az évben könyvvizsgálója sem volt a kft.-nek.
Az ÁSZ ellenőrzése a tiszaújvárosi távhőszolgáltatónál megállapította, hogy a társaság számviteli szabályozottsága megfelelő volt, ugyanakkor gazdálkodása során nem minden esetben tartotta be a saját szabályzataiban foglalt előírásokat. A tiszaújvárosi önkormányzat belső ellenőrzése a 2008 és 2012 közötti időszakban a TiszaSzolg 2004 Kft. ellenőrzését nem folytatta le, így a távhőszolgáltatás, mint közfeladat-ellátás szabályszerű teljesítéséhez nem járult hozzá.
A gyöngyösi Városgondozási Zrt. esetében az ÁSZ megállapította: a távhőszolgáltatás során a vagyongazdálkodás szabályozottsága megfelelő volt, viszont a tárgyi eszközök pótlása a távhőszolgáltatáshoz kapcsolódó eszközcsoportokban nem volt arányban az elszámolt értékcsökkenési leírással. Megállapították: Gyöngyös város önkormányzatának belső ellenőrzése és a kockázatelemzés nem terjedt ki a Városgondozási Zrt. távhőszolgáltatási tevékenységére.
Az ÁSZ az ellenőrzések alapján a HŐTÁV Kft. ügyvezetőjének 11, a TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezetőjének 2 javaslatot tett, ennek alapján intézkedési tervet kell készíteniük, amelynek teljesítését az ÁSZ utóellenőrzés keretében értékelheti.
Forrás: MTI