Továbbra sincs egyetértés az útdíjjal kapcsolatban
A fővárosi többség egyéves próbaidőt javasol – Az ellenzék és az agglomeráció elutasító – Vannak, akiknek előnyös a változás
Tarlós István az útdíj tervezett bevezetése miatt a kerületi polgármesterekkel 2014. december 15-én folytatott egyeztetés után azt mondta: azt kérik a kormánytól, hogy ha bevezetik az útdíjat, akkor legyen egy egyéves próbaidőszak, ezalatt mérjék a forgalmat, vizsgálják az útdíj hatásait. Ezután összegezzék a tapasztalatokat, és ha kell, akkor változtassanak – fűzte hozzá. Tarlós István azt mondta: a 17 fideszes kerületi polgármester többségével alakították ki az álláspontot.
Tarlós István természetesnek tartja, hogy a lakosság többsége nem örül annak, hogy valamiért fizetni kell, amiért korábban nem kellett – fogalmazott. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a kormánynak az útdíjjal kapcsolatos „vitánál” két fontosabb feladata is van – tette hozzá.
Az egyik az, hogy 2016-ban „kötelező kényszerből” be kell vezetni a dugódíjat, és ennek nemcsak tárgyi feltételei, hanem „forgalomtechnikai következményei is vannak”, amelyeket előzetesen át kell gondolni, és a kormány most részben ezt tette. A másik pedig az, hogy a BKV-t hosszú éveken keresztül „végtelenül eladósították”, a közösségi közlekedés működésének stabil és ütemes finanszírozása huszonöt éve nincs megoldva. A kormány ehhez most a legkülönbözőbb módon keres forrásokat – fogalmazott a főpolgármester.
Tarlós István szavai szerint a kormányt meg kell dicsérni azért, mert ma úgy döntött, hogy a Pest megyei matricát bevezeti. Ennek az ára éves szinten ötezer forint lesz. A szaktárca állásfoglalását ismertetve elmondta, újdonság az eddigiekhez képest, hogy a Pest megyei matrica az M0-ás körgyűrűre és az autópályák bevezető szakaszára is érvényes lesz. Budapest belterületén pedig a sztrádák nem gyorsforgalmi, hanem főútnak minősülnek, ahol a díjfizetési kötelezettség fel sem merül. Tarlós István közölte azt is, hogy a Megyeri híd sem lesz fizetős, hiszen azt „már korábban kivették a csomagból”.
A főpolgármester kijelentette: határozott véleményük, hogy a közlekedési területről származó többletforrások a főváros közösségi közlekedésnek finanszírozására fordítandók. Ezt kérik a kormánytól, továbbá azt, hogy a várost elkerülő gyűrű funkcionális értelme ne csökkenjen, valamint helyezzék előtérbe a 10-es és a 11-es út között az M0-ás megépítését – tette hozzá.
Szól arról is, hogy a főváros mérlegeli a többzónás rendszert a dugódíj bevezetésénél. Át kell gondolnia a dugódíj koncepcióját, mert az eredetileg azzal számolt, hogy az M0-s minden szakasza díjmentes lesz. Emlékeztetett arra, hogy a dugódíj kikerülhetetlen, hiszen azt a 4-es metró uniós támogatásáért cserébe feltételként vállalta a 2010 előtti városvezetés. Az pedig természetes, hogy a kormány is igyekszik előre gondolkodni – jegyezte meg Tarlós István.
Az ellenzéki polgármesterek nem fogadják el az útdíjat
A fővárosi ellenzék továbbra is elutasítja az útdíj bevezetését – derült ki a főpolgármester és kerületi polgármesterek december 15-i egyeztetése után. Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért) szerint az útdíj bevezetéséről szóló elképzelés egyszerű pénzbehajtás, és nem illeszkedik semmilyen közlekedésszervezési koncepcióba. A zuglói polgármester az egyeztetés után újságíróknak azt mondta: a találkozó célja valószínűleg az volt, hogy lecsitítsák a fideszes polgármestereket. Egyik budapesti kerületnek sem érdeke, hogy az M0-ás fizetős legyen – jelentette ki.
Tarlós István és fideszes polgármesterek nem vették a bátorságot, hogy az ügyben világos jelzést küldjenek a kormánynak, holott az intézkedés rendkívül hátrányos a fővárosnak – tette hozzá.
Gajda Péter (MSZP) XIX. kerületi polgármester azt mondta, hogy minden fővárosit húsbavágóan érint az útdíj bevezetésének ügye. Az egyeztetésen javasolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés foglalkozzon az üggyel, Kispesten pedig határozati javaslattal készülnek, hogy felkérjék a kormányzatot a javaslat visszavonására – ismertette.
Wittinghoff: továbbra is elutasítjuk a kormány terveit
Az agglomerációs települések vezetői december 18-án tárgyalni fognak arról, mit tehetnének azért, hogy megakadályozzák a kormánynak az útdíjrendszer megváltoztatására vonatkozó terveit – tájékoztatta Budaörs polgármestere december 15-én az MTI-t.
Wittinghoff Tamás azt követően adott ki közleményt, hogy Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára találkozott az érintett települések polgármestereivel, ahol a megyei matricarendszer bevezetése, az M0-s körgyűrű és a Budapestre bevezető autópálya-szakaszok fizetőssé tétele volt a téma, majd erről a szaktárca közleményt adott ki.
Wittinghoff Tamás kijelentette: a jelenlévő fővárosi és agglomerációs polgármesterek pártállástól függetlenül, egyöntetűen elutasították a szakaszok fizetőssé tételét. Többek részéről valóban elhangzott, hogy elfogadhatónak tartják az autópályák használatának arányossá tételét, ugyanakkor ebből egyáltalán nem következik az, hogy ne maradhatna továbbra is ingyenes az M0-s körgyűrű és a bevezető autópálya-szakaszok – tette hozzá a budaörsi polgármester.
Szerinte a minisztérium közleménye azt a látszatot kívánja kelteni, mintha a tárgyaláson a településeik érdekeit képviselő polgármesterek egyetértettek volna a kormányzat valamennyi javaslatával. A polgármester közleményében jelezte: megütközéssel fogadták azt is, hogy mindössze 1,7 milliárd forintos bevételt remél a kormány attól az intézkedéstől, amely „súlyosan veszélyezteti a peremkerületekben és az agglomerációban élők nyugalmát”.
Fónagy János államtitkár december 15-i közleménye szerint a tervezett útdíjrendszer kedvező változásairól tájékoztatta 19 települési önkormányzat képviselőit. Az államtitkár kifejtette: az 5 ezer forintos éves megyei matrica megvásárlása havi szinten egyetlen liter benzin árának felel meg, 400 forintnyi kiadást jelent. Ez sokkal olcsóbb a majdnem 43 ezer forintos éves országos matricánál. Az autópályák elkerülése – az időveszteséggel nem is számolva – a hosszabb megtett út miatt ennél jelentősen magasabb költséggel járna – tette hozzá Fónagy János.
Talabér: Nőni fog az autópályák forgalma
Növekedni fog az autópályák forgalma a megyei matricarendszer miatt – nyilatkozta Talabér Márta, Várpalota fideszes polgármestere az M1 Híradójának december 15-én, miután a témáról más városvezetőkkel együtt tájékoztatást kapott a szakminisztériumban. A polgármester szerint a forgalom növekedése azért is valószínű, hiszen az új rendszerben azok is megveszik majd a megyei matricát, akik eddig nem tudták, mert túl sok volt nekik az évi 43 ezer forint.
„Aki vidékről próbál feljönni Budapestre, az a töredékét fogja a jövőben fizetni annak, mint amit eddig fizetett” – hangsúlyozta Talabér Márta, miután – másik 18 település vezetőjével együtt – tájékoztatást kapott Fónagy Jánostól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkárától az útdíjrendszer kedvező változásairól. Az államtitkár a hétfői egyeztetésen egyébként elmondta, hogy a Pest megyei matrica az M0-s körgyűrűre és az autópályák bevezető szakaszaira is érvényes lesz. Budapest belterületén a sztrádák nem gyorsforgalmi-, hanem csak főútnak minősülnek, így itt díjfizetési kötelezettségről nincs szó.
Forrás: MTI