Ezermilliárd felett az önkormányzati cégek adóssága
Pintér Sándor szerint, ha az önkormányzatok magukat nem tudják, akkor eladósítják vállalataikat
Az önkormányzati vállalatok adóssága több mint 1000 milliárd forint, miközben a teljes önkormányzati rendszer működtetésére 781 milliárd forint jut – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Állami Számvevőszéknek az önkormányzatok ellenőrzésének tapasztalatairól, a jó gyakorlatokról szervezett 2014. december 12-i, budapesti szemináriumán.
Pintér Sándor az önkormányzati rendszerről szóló nyitó előadásában emlékeztetett: 2078 önkormányzat adósságát vállalta át az állam a közelmúltban, 1368 milliárd forint értékben, és akkor abban bíztak, hogy sikerült megállítani az önkormányzatok eladósodását.
„Ebben tévedtek – mondta -, az önkormányzatok ugyanis, ha magukat nem tudják, akkor eladósítják vállalataikat. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő vállalatoknál 620 milliárd forint, a 10-50 százalék közötti önkormányzati tulajdonú vállalatoknál pedig 382 milliárd forint adósság halmozódott fel, azaz 1002 milliárd forintos „kétes hiány” van az önkormányzati vállalatoknál. Az önkormányzatok állami támogatására 781 milliárd forintot szánt az állam, ebből működtetik a teljes önkormányzati rendszert.”
Jelezte: meg kell vizsgálni, képesek-e az önkormányzati vállalatok kigazdálkodni ezt az összeget, hogy ne megint az államnak kelljen helytállnia, kisegítenie az önkormányzatokat.
A miniszter kiemelte: gyakran nem jelenik meg az önkormányzatok gondolkodásában az a felelősség, az a tudat, hogy a közt szolgálják, a köz pénzével kell gazdálkodniuk még akkor is, ha az államtól kapják. Az önkormányzatoknak a jó gazda gondosságával kell eljárniuk, és szükséges a belső kontrollrendszerük kiépítése is.
A belügyminiszter beszélt arról is, hogy az önkormányzati vezetők, a polgármesterek, a képviselők vannak leginkább kitéve a korrupció kísértésének. Az önkormányzati vezetőknek nagyon nehéz nemet mondaniuk, mivel nemcsak anyagiakról van szó, hanem barátságokról, együttélésről, arról a kapcsolatrendszerről, amelyben élnek, „de tudniuk kell, hogy mindig a nem a helyes válasz”.
Pintér Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy költségvetésük tervezésekor az önkormányzatoknak figyelembe kell venniük saját lehetőségeiket, mert a tárca tapasztalatai szerint sokan eleve túlköltekezésre terveznek, és abban bíznak, majd az állam kisegíti őket.
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke előadásában elismerte, hogy az önkormányzati vezetők nehéz helyzetben vannak, amikor saját vállalataikkal tárgyalnak, mivel a vállalati szféra támogatást kijáró, lobbista rendszerré vált, a vállalatok többsége a segélyezésre szocializálódott. Az ÁSZ-elnök azonban azt tanácsolta az önkormányzati vezetőknek, hogy saját belső ellenőrzési rendszerüket terjesszék ki vállalataikra is.
„Felelős tulajdonosi joggyakorlásra van szükség” – mondta. Ehhez pedig érdemi, rendszeres kontroll, beszámoltatás, belső ellenőrzés, valamint megfelelő felügyelet és ellenőrzés szükséges.
Forrás: MTI