Elvesztette többségét az ózdi Fidesz-KDNP-frakció
Mostantól azonos számú kormánypárti, illetve jobbikos képviselő ül a borsodi város képviselő-testületében
Három képviselő kilépett az ózdi Fidesz-KDNP-frakcióból – tájékoztatta közleményében az észak-borsodi város jobbikos polgármestere az MTI-t. Janiczak Dávid 2014. december 8-án azt írta: a három képviselő közül két városatya egyébként sem Fidesz-tag, de a Fidesz támogatásával indult, míg a harmadik képviselő, bár meg kívánja tartani Fidesz-tagságát, nem szeretne az ózdi frakció tagja lenni.
A polgármester az MTI-nek azt mondta: ez a lépés azt mutatja, hogy sokan a frakción belül sem értenek egyet a Fidesz-KDNP véleményével. Hozzátette: ezeket a képviselőket „függetlenként lehet majd kezelni”, egyenként meg lehet beszélni velük a feladatokat és talán így könnyebb lesz az együttműködés is a testületen belül.
Fürjes Pál, Ózd korábbi polgármestere, a helyi Fidesz-KDNP-frakció vezetője a képviselők kilépésével kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: az Ózdon kialakult rendkívül feszült politikai helyzetben, vádaskodások miatt, inkább a békességet választva léptek ki a képviselők a frakcióból.
Szerinte „ezt a szennyáradatot”, ezt az állapotot másként nem lehet elviselni. „Ez az oka a döntésüknek” – tette hozzá. Úgy fogalmazott, ettől függetlenül a lendületük töretlen. „Van egy eskünk, amelyet betartunk, döntéseinkben Ózd városa a legfőbb vezérelv” – mondta Fürjes Pál. Kitért arra: a frakció most kisebbségben van, ettől függetlenül nem mondott le a frakcióvezetői megbízatásáról. A frakcióvezetői poszt akkor szűnne meg, ha három fő alá csökkenne a létszám – mondta.
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy értékelte a három képviselő kilépést a Fidesz-KDNP-frakcióból, hogy mindez az eddigi következetes jobbikos városvezetői munka eredménye, beleértve az előző városvezetés kétes ügyei feltárásának beindítását és az ózdi polgárok napi szintű tájékoztatását.
Ez a helyzet „olyan lélektani és erkölcsi helyzetet teremthet, amely a Fidesz többségét is képes lebontani, ezzel egy újabb ponton dőlt meg a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza” – jelezte a pártigazgató.
A Borsod megyei Ózdon a kilépések előtt a testületben nyolc Fidesz-KDNP-s, a polgármesterrel együtt öt jobbikos és egy MSZP-DK-s képviselő volt.
Forrás: MTI