Miniszteri oklevél a közfoglalkoztatás élenjáróinak
A BM elismerésében negyvennyolc kiemelkedő teljesítményt nyújtó önkormányzat részesült
A közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységért adományozott miniszteri okleveleket 2014. december 8-án a Belügyminisztérium (BM). Ennek keretében negyvennyolc önkormányzat, valamint két, önkormányzat által üzemeltetett szervezet közfoglalkoztatási programja részesült elismerésben.
Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár beszédében elmondta: az elismerésben részesült települések munkája bizonyíték arra, hogy a közfoglalkoztatás rendszere sikeres. Egyre több önkormányzat csatlakozik a munkáltatás ezen formájához, hiszen a jó gyakorlatok ösztönzőleg hatnak azokra, akik korábban még nem ismerték fel a közfoglalkoztatásban rejlő lehetőségeket.
Az államtitkár kiemelte a helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatási formák fontosságát, amelyek keretében értékteremtő, a közösségi szükségleteket kielégítő, innovatív programok valósulnak meg. Ezek nemcsak a munkalehetőségek számát bővítik, hanem a település közösségére is kedvező hatással vannak.
A közfoglalkoztatás rendszerét olyan módon kell szervezni, hogy az ne jelentsen zsákutcát a foglalkoztatottnak, hanem lehetőséget teremtsen a továbblépésre – hangsúlyozta Pogácsás Tibor.
Az elismerésben részesültek listája itt olvasható:
http://www.kormany.hu/download/2/92/30000/elismer%C3%A9sek.pdf
Forrás: BM