Együttműködés kezdődik Gödöllő és Jangcsu között
A két város elsősorban a műemlékvédelem és a kutatásfejlesztés területén fűzné szorosabbra kapcsolatát
Együttműködési szándéknyilatkozat született Gödöllő és a kínai Jangcsu városa között. A dokumentumot Gémesi György, Gödöllő polgármestere és Hung Csin-hua, a jangcsui küldöttség vezetője, látta el kézjegyével július 21-én, Gödöllőn. A mintegy 4,6 millió lakosú Jangcsu delegációjának vezetője hangsúlyozta: azért esett a választásuk Gödöllőre, mert több hasonlóságot is találtak a két város között.

Gémesi György és Hung Csin-hua aláírják a szándéknyilatkozatot
Az ilyen hasonlóság például az, hogy mindkét város jelentős műemlékekkel rendelkezik, illetve a tudományos élet területén is komoly, világszínvonalú munka folyik mindkét helyen. Hung Csin-hua hangsúlyozta: véleményük szerint Gödöllő és Jangcsu egyformán vonzó turisztikai célpont, de mindkét város híres arról is, hogy területének jelentős hányada zöldterület, illetve erdő. Éppen ezért az együttműködést a műemlékvédelem és a kutatás-fejlesztés területén szeretnék szorosabbra fűzni. Jangcsu városának küldöttsége először 2009 októberében járt Gödöllőn, kapcsolatfelvétel céljából. A delegáció tagjai ezúttal az egyetem területén lévő Biotechnológiai Kutatóközpontot tekintették meg, majd a városközpontban tettek sétát, végül a királyi kastélyba is ellátogattak.