Hétmilliárdba kerülhet az önkormányzati választás
Az NVI az idei három voksolásra összesen mintegy húsz milliárd forintot kapott a költségvetésből
Hétmilliárd forintot terveznek az október 12-i önkormányzati választásokra – mondta el a Világgazdaságnak a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona közölte, hogy az idei három választásra (parlamenti, EP, önkormányzati) összesen mintegy 20 milliárd forintot kaptak a költségvetésből. Az őszi választás hétmilliárdba kerülhet, de még mindig nincs hivatalos összeg arról, hogy mennyibe kerültek a már lezajlott tavaszi választások.
A Világgazdaságnak annyit elmondott az elnök, hogy az előző két választást sikerült a tervezettnél olcsóbban lebonyolítani, ez együttesen mintegy másfélmilliárd forinttal lett kisebb költségű.
Az országgyűlési választás nagyságrendileg 7-8 milliárd forintba kerülhetett, az EP-választás 5-6 milliárdba. Még a parlamenti választás előtt felmerült, hogy a költségvetésből pluszforrást kell igényelni a lebonyolításra, a nagynak ígérkező nyomdai költségek és a választások új elemei miatt. Végül azonban úgy néz ki, hogy nem kell idén a választásra pluszforrást igényelni.
Pálffy egyelőre nem tudta pontosan megmondani, mekkora lesz az őszi választás nyomdai költsége, de ezek igen jelentősek lesznek, mivel 10 119 fajta szavazólap készül, 22 millió példányban. A szavazólapok gyártása már ma elkezdődik az Állami Nyomdában.
Igen magas a postai költség is. Ez választásonként 500 milliós nagyságrendű. 10351 szavazókör lesz, az ott dolgozók napidíja is milliárdos nagyságrendű lesz.
Forrás: Világgazdaság