Emlékkártyát fognak kapni az először választók
Emlékkártyát kapnak a Nemzeti Választási Irodától (NVI) azok a választók, akik a májusi európai parlamenti (EP-) választás óta váltak nagykorúvá, azaz választópolgárrá – közölte Listár Dániel, az NVI kommunikációs főosztályának vezetője az iroda 2014. szeptember 16-i sajtótájékoztatóján. Mint mondta, 41 ezer fiatal számára készül el a bankkártya méretű plasztiklap, amelyet október 12-én, a szavazás napján vehetnek át a szavazóhelyiségekben.
A plasztikkártya egyik oldalán „Emlékül az első választónak” és az „Önkormányzati választás 2014″ felirat szerepel Magyarország térképével, a megyehatárokkal, valamint a megyék és a főváros címerével.
Az emlékkártya hátlapján két idézetet helyeztek el, az egyik a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényből származik: „Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát”. A másik idézet a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájából származik: „…a helyi önkormányzatok minden demokratikus rendszer egyik alapintézményét képezik.”
A főosztályvezető utalt arra, hogy az április 6-ai országgyűlési választáson nem kaptak ajándékot az először választók, akik akkor sokkal többen, mintegy 400 ezren voltak. Az NVI akkor a Facebookon kvízjátékot hirdetett nekik, amelyen a fiatalok értékes műszaki eszközöket nyerhettek.
Az országgyűlési és EP-voksolás között 15 ezer fiatal vált nagykorúvá, ők a szavazóhelyiségekben egy kék plasztikkártyát kaptak emlékül. A kártya egyik oldalán az „Emlékül az első választóknak 2014″ felirat szerepelt a magyar címerrel és uniós sárga csillagokkal, míg a hátlapján egy idézet volt Magyarország Alaptörvényéből, a Nemzeti hitvallásból.
Forrás: MTI