Saját tulajdonú taxitársaságot alapítana a főváros
A piaci szereplők nem fogadják kitörő lelkesedéssel egy újabb rivális esetleges megjelenését
Versenytársat kaphatnak a budapesti taxitársaságok: a fővárosi önkormányzat munkatársai egy 100 százalékban fővárosi tulajdonú fuvarszervező cég alapításának lehetőségét vizsgálják – tájékoztatta a Napi Gazdaságot a fővárosi önkormányzat. (Erről egyébként még júniusban határozott a közgyűlés.) Egyelőre nem tudható, eddig mire jutottak a szakemberek, a fővárostól kapott válasz szerint a vizsgálat eredményét az egyik őszi önkormányzati közgyűlés előterjesztéséből lehet majd megismerni.
A piaci szereplők nem fogadják kitörő lelkesedéssel egy újabb rivális esetleges megjelenését, bár szinte semmit sem tudnak a tervről. Vannak, akik arra számítanak, hogy az egyik fuvarszervező társasághoz sem tartozó vállalkozókat próbálná megcélozni a főváros, annak érdekében, hogy ők is szabályozott keretek között tevékenykedjenek.
A Napi Gazdaságnak nyilatkozó Tamás Miklós, a City Taxi elnöke szerint ez állhat az ötlet hátterében. Az egy évvel ezelőtt hatályba lépett fővárosi taxirendelet hozadéka, hogy a korábbi hatezer taxiból ötezer maradt a piacon, illetve a 21 fuvarszervező cégből már csak kilenc működik. Mellettük körülbelül kétezerre tehető azoknak a taxisoknak a száma, akik egyetlen szervezethez sem tartoznak. Ők havonta együttesen 200−250 ezer fuvart bonyolítanak le, miközben a regisztrált fuvarszervező társaságok havi egymilliót. (Egy-egy fuvarszervező cég havi 80−130 ezer fuvart teljesít). Ezek a számok egyébként azt követően sem nagyon változtak, hogy a főváros az említett taxirendelet keretében az árakat is szabályozta.
A taxisok száma tehát jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, de nemzetközi példák alapján egy kétmilliós városban körülbelül négyezer taxi az ideális, azaz 500 főre egy autó. Tamás Miklós tehát arra számít, hogy az említett, ma még sehová sem tartozó taxisokat integrálná a főváros egy fuvarszervezőhöz, amelynek aztán – saját gépkocsival – alvállalkozói lehetnének. Kérdés, milyen módon lehetne egy szervezethez beterelni azokat a vállalkozókat, akik az elmúlt időszakban nem akartak ilyenben részt venni. A City Taxi elnöke irreálisnak tartja egy nagy, saját járműparkkal rendelkező állami taxitársaság életre hívását, hiszen ahhoz legalább 500 járművet kellene forgalomba állítani, ami tetemes, milliárdos nagyságrendű kiadást jelentene.
A főváros már korábban levédette a bkktaxi.hu domainnevet, bár akkor az önkormányzat úgy nyilatkozott, hogy ez nem egy taxitársaság alapjaként szolgál, hanem az önkormányzat taxis tevékenységének adminisztrációjával függ össze. Horváth Csaba, a Budapest Taxi ügyvezetője szerint egyébként nem lenne szükség egy újabb taxis cégre, hiszen a – főként kisebb – vállalkozások forgalma már így is jelentősen csökkent. Az önkormányzatnak komoly munkát és pénzt jelentene egy új szolgáltatás bevezetése, illetve egy 10−30 ezres megrendelői kör kialakítása.
Forrás: Napi Gazdaság Online