Nem mindenütt választanak ősszel polgármestert
Csaknem 400 településen nincs polgármesterjelölt, de olyan is akadt, ahol 43-an pályáztak a településvezetői posztra
Vannak olyan települések, ahol még nincs polgármester-jelölt, de olyan is akad, ahol 43-an pályáznak a település élére – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában annak kapcsán, hogy 2014. szeptember 8-án délután lejárt a jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra. Pálffy Ilona hozzátette: a nemzetiségi választópolgárok még regisztrálhatják magukat.
Lejárt a jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Pálffy Ilona emlékeztetett arra, hogy a voksoláson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban településenként meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, és szeptember 8-án délután 4 óráig leadták azokat.
Pálffy Ilona beszámolt arról, hogy csaknem 400 településen, általában a legkisebb falvakban nincs polgármesterjelölt. Hozzátette: ezeken a helyeken időközi választást kell majd kiírni, és a voksolást várhatóan decemberben, januárban tarthatják meg. Olyan települések is akadnak ugyanakkor, ahol 43-an pályáznak a polgármesteri posztra.
A nemzetiségi választópolgárok ugyanakkor még szeptember 26-ig regisztrálhatják magukat – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda elnöke.
„Nem is a jelölő szervezeteknek, hanem maguknak a nemzetiségi választópolgároknak van lehetőségük regisztrálni, mert csak az szavazhat – egyébként az is jelölhetett –, aki először beregisztrált egy adott nemzetiségként. Ez a határidő szeptember 26., tehát a választ megelőző 16. nap” – ismertette.
Pálffy Ilona kiemelte, hogy a jelölteknek elég maguknak vallani arról, hogy melyik nemzetiséghez tartoznak. Ehhez elegendő, ha beküldik adataikat - nevüket, személyi számukat, anyjuk nevét, lakcímüket - a helyi választási irodához és megjelölik, hogy melyik nemzetiséghez tartozónak vallják magukat. A regisztrálás január óta folyik.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke arról is beszélt, hogy eddig 185 ezren regisztráltak valamelyik nemzetiséghez. A nemzetiségi választást a népszámlálási adatok alapján tűzte ki a nemzeti választási bizottság, 1745 településen. Összesen 2715 nemzetiségi szavazhat ezeken a helyeken.
Pálffy Ilona hozzátette: lehet olyan település, ahol nem tűznek ki nemzetiségi szavazást, de néhányak valamelyik nemzetiséghez tartozónak vallják magukat, ők a helyi választási bizottságnál adhatják le szavazataikat.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke arról is beszámolt, hogy pénteken és szombaton ellenőrzik a helyi választási irodák az októberi önkormányzati választás szavazólapjait, amelyek a hitelesítést követően kerülnek nyomdába. A választásra nagyjából 20 millió szavazólap készül, összesen 10 ezer 300 különböző.
Az ellenőrzés során a címertől kezdve a nevek pontos leírásán át a közös jelöltek sorrendjéig mindent megvizsgálnak. Pálffy Ilona elmondta: a legkisebb hiba esetén is jogorvoslati lehetőség van.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke hangsúlyozta: a szavazólapon a pártok logói 2 szer 4 cm-esek lehetnek. Jelezte, hogy első látásra csalóka ez a kép, úgyhogy rendszeresen vonalzóval szokták megmérni, valóban az előírt méretű-e az embléma.
A szavazólap hibáját először a választási bizottságnál kell jelezni, majd egy napon belül bíróság elé is kerül az ügy, amelyről a testület szintén egy napon belül hoz döntést - mondta Pálffy Ilona.
Forrás: InfoRádió