Már századik lakásból is kitették a fészekrakókat
A beköltözőknek törvénytelen támogatást nyújtó ügyvédi iroda elleni eljárás bírósági szakaszban van
Miskolcon a századik fészekrakós lakás került az önkormányzat tulajdonába 2014. szeptember 4-én. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester az avasi lakótelep egyik panelháza előtt sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az épület ezzel „fészekrakómentessé” vált. A polgármester utalt arra, hogy korábban ebből a házból költöztették ki végrehajtással az első, a Fészekrakó program keretében beköltöző családot, és most a századik is innen került ki.
Miskolc avasi és diósgyőri lakótelepére 2005-től – főleg a város környéki településekről – sokgyermekes családok költöztek be a Fészekrakó program keretében, amely használt ingatlanok vásárlása esetén jelentős állami támogatást nyújtott nekik. Sokan egy ügyvédi iroda hathatós, nem törvényes támogatásával jutottak ilyen módon összkomfortos lakáshoz, az ügy bírósági szakaszban van.
Az otthonokat a beköltözők közül sokan rövid idő alatt lelakták, lepusztították, közüzemi díjakat, közös költséget nem fizették, életvitelükkel pedig megkeserítették a többi lakó életét.
Kriza Ákos emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi városvezetés a renitens családok kiköltöztetését tűzte ki célul, és a 173 fészekrakós lakásból már százat kiürítettek.
Az üres és lelakott otthonokat az önkormányzat cége folyamatosan felújítja, és bérlakásként kiutalják őket. Így juthattak és juthatnak önálló otthonhoz többek között a Miskolci Egyetem dolgozói, doktorandusz hallgatói, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak is átadtak már két lakást, miként az Otthonunk Miskolc program keretében is jutottak ily módon lakáshoz.
Kriza Ákos elmondta: ahhoz, hogy ezek a lépcsőházak megújulhassanak, az önkormányzat létrehozta az otthonvédelmi alapot, erre társasházak pályázhatnak, a pénz az elhanyagolt lépcsőházak felújítására szolgál. Mivel nagy az érdeklődés, a városvezetés úgy döntött, a közgyűléstől kéri, hogy az 50 millió forintos pályázati alapot a költségvetés általános tartalékából emeljék meg 115 millió forintra – tette hozzá a polgármester.
Forrás: MTI