Akár ötmilliós büntetés is kiszabható parlagfű miatt
Tavaly 3000 eljárás indult a kaszálás elmulasztásáért és 130 millió forint bírságot szabott ki a hatóság
Július elsejétől bírságot szab ki az illetékes megyei növény- és talajvédelmi hatóság a parlagfűvel szennyezett földterületek tulajdonosaira, használóira – jelentette be Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese. A földterületek tulajdonosai vagy használói 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra számíthatnak, elsősorban a terület nagyságától függően.
Az ellenőrzést az illetékes földhivatal végzi, eljárást azonban csak akkor indít, ha a gyomnövény már bimbós, vagy annál fejlettebb állapotban van – fogalmazott Szalkai Gábor.
A parlagfüves területről bejelentést lehet tenni a NÉBIH online és mobiltelefonon is elérhető parlagfű-bejelentő rendszerén keresztül. Szükség esetén a hivatal kényszerkaszálást rendel el és egyúttal meghatározza a bírság összegét is – mondta Jordán László, a NÉBIH elnökhelyettese.
Hangsúlyozta: amennyiben a tulajdonos a határozat kézhezvétele után sem mentesíti a területet, a hatóság által elvégzett kényszerkaszálás költsége őt fogja terhelni. Tapasztalatok alapján a tulajdonosok túlnyomó többsége nem várja meg a költségesebb hatósági intézkedést és lekaszálja az érintett területet.
Tavaly összesen 5600 hektár külterületet mértek fel; a mulasztások miatt 3000 eljárás indult és 130 millió forint bírságot szabott ki a hatóság.
Magyarországon – amely egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött országának – a parlagfűszezon augusztus elejétől szeptember végéig tart, de a hatékony védekezés érdekében idejében fel kell készülni a gyommentesítésre. Miután a parlagfű magja hosszú ideig életképes, a termést hozó növény kiemelt veszélyforrás.
Forrás: MTI - FM