Orosházán létesül az első korszerű SOS gyermekfalu
A gyerekek és nevelőszüleik 2015 őszén költöznek be – Battonya nem járul hozzá a gyermekfaluja kiürítéséhez
Magyarországon elsőként Orosházán létesül új, a XXI. század igényeinek megfelelő integrált gyermekfalu – jelentette ki 2014. június 26-án Gosztonyi Gábor, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány ügyvezető igazgatója, a Békés megyei település városházáján tartott sajtótájékoztatón.
Az ügyvezető igazgató kifejtette: a Battonyáról átköltöző gyermekfaluban mintegy 70 gyermek és nevelőszüleik önálló otthonokban élhetnek majd, a helyi társadalomnak ugyanolyan szereplői lesznek mint a többi család és gyermekeik. A költözéssel kapcsolatban azt mondta, az alapítvány nem hagyja magára Battonyát, a családmegerősítő programot indít 50 hátrányos helyzetű családnak.
Zalai Mihály (Fidesz-KDNP), Orosháza megbízott polgármestere a tájékoztatón bejelentette: Orosháza szívesen fogadja a battonyai SOS Gyermekfalut, a város képviselő-testülete az erről szóló polgármesteri előterjesztést egyhangúlag fogadta el a június 26-i közgyűlésen.
Elhangzott: az alapítvány jelentős összegű támogatást nyert egy adományozó által kiírt pályázaton egy integrált gyermekfalu létrehozására. A támogatásból lakóingatlanokat vásárolnak és újítanak fel. A képviselő-testület vállalta, hogy a gyermekfalu részére önálló közösségi házat létesít, ahol fogadják és programokkal várják a városban élő gyermekes szülőket. A gyermekfalu lakói a tervek szerint 2015 őszén költöznek Battonyáról Orosházára.
A városházán váratlanul megjelent Battonya polgármestere. Karsai József (független) sérelmezte, hogy a sajtótájékoztatóra nem kapott meghívást. A hivatalos tájékoztató előtt a jelen lévő újságíróknak elmondta: Battonya nem hagyja magát, nem járul hozzá a gyermekfalu kiürítéséhez, az értékes ingatlanegyüttes lepusztulásához. A településen 15 munkahely szűnik meg, barátságok, kiváló együttműködések bomlanak föl.
A vasfüggöny mögött Battonyán épült fel az első gyermekfalu, jól működött, ezért is érthetetlen a kiürítése - jelentette ki Karsai József. Utalt arra, a település fontolgatja, hogy az SOS Gyermekfalvak Nemzetközi Szövetségéhez fordul jogorvoslatért.
Gosztonyi Gábor, az alapítvány ügyvezető igazgatója Karsai József tiltakozásával kapcsolatban a sajtótájékoztatón kifejtette: a battonyai ingatlant el akarják adni, a pénzből szeretnék növelni a gondozott gyermekek számát a régióban és Békés megyében. A battonyai gyermekfalut az ügyvezető korszerűtlennek nevezte, ahol az üzemeltetési költségek az átlagnál nagyobbak. Utalt arra is, hogy a Battonyai önkormányzattal és a polgármesterrel tárgyaltak az elköltözésről és annak feltételeiről, az erről szóló jegyzőkönyvet mind a két fél aláírásával hitelesítette.
Magyarországon Battonyán, Kecskeméten és Kőszegen működnek SOS gyermekfalvak. Az alapítvány jelenleg 370 fiatalt gondoz, aki valamilyen okból nem nevelkedhet saját családjában.
Forrás: MTI