Fővárosi Közgyűlés: rendkívüli ülés az ÖTV miatt
A testületet szocialista és független képviselői indítványra hívják össze június 27-én
Rendkívüli ülés tart 2014. június 27-én a Fővárosi Közgyűlés. A testület összehívását kilenc szocialista és egy független képviselő indítványozta egyebek mellett az önkormányzati választási rendszer módosítása miatt. A budapest.hu oldalon közzétett meghívó szerint este hét órakor kezdődik a testület rendkívüli ülése.
A dokumentumhoz mellékelt kérelem szerint a közgyűlés összehívását azzal indokolták az indítványozók, hogy az önkormányzati választási rendszer módosítása „jelentős hatással lesz a fővárosi önkormányzat működésére, továbbá Budapest hosszú távú, homogén, egységes rendezőelvek mellett történő fejlődése is veszélybe kerülhet”.
A kockázatok feltárása és az érintett Fővárosi Közgyűlés javaslatának megfogalmazása érdekében az ülés összehívása halaszthatatlan, a közgyűlés döntésének elmaradása miatt az önkormányzatot súlyos hátrány érheti – olvasható a június 11-ei keltezésű kérelemben.
Az összehívást azzal is indokolták, hogy a hírek szerint a fővárosi önkormányzat gazdasági társaságait – a Főkert kivételével – állami tulajdonba akarja venni a kormány. „Ezeket a híreket sem a kormányzat, sem a főváros vezetése nem cáfolta meg, ezért az ügy hordereje miatt javasoljuk egy egységes önkormányzati álláspont kialakítását” – írták.
Ugyancsak szükséges szerintük álláspont kialakítása egyes minisztériumok vidékre tervezett költöztetése miatt.
A kérelmező képviselők a közgyűlés májusi és júniusi munkatervében szereplő ügyek megtárgyalását is javasolják.
A Tarlós István főpolgármester által jegyzett meghívóban az olvasható, hogy a közgyűlés összehívását indítványozó képviselők az indítványban napirendet nem jelöltek meg, írásbeli előterjesztést nem nyújtottak be. Az indítványban szerepelő első két témakör – törvénymódosítás, fővárosi gazdasági társaságok állami kézbe vétele – nem tartozik önkormányzati jogkörbe, a közgyűlésnek kompetenciája nincsen. Az indítvány alaki és tartalmi hiányosságai miatt elvileg nem alkalmas közgyűlési tárgyalásra – olvasható a dokumentumban.
Tarlós István ugyanakkor tájékoztat arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülését június 30-ra hívja össze.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője június 11-ei budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: nyílt háborút folytat Budapest ellen az Orbán-kormány, a módosított önkormányzati választási rendszer választási csalással ér fel.
Tüttő Kata, az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese pedig akkor azt közölte: indítványt nyújtanak be, hogy Tarlós István főpolgármester hívjon össze rendkívüli közgyűlést.
A parlament június 10-én fogadta el az önkormányzati választási rendszer módosítását: ennek alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, amelynek a következő ciklusban már a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat.
Forrás: MTI