TÖOSZ-javaslatok az önkormányzati átalakításhoz
A szövetség küldöttgyűlése egy szinte minden önkormányzati működési területet átfogó határozatot fogadott el
Az önkormányzatok működésének szinte minden területével – egyebek mellett a közszolgálatban dolgozók bérével, az adósságkezeléssel és a támogatásokkal, a helyi adók rendszerének megerősítésével, illetve a hazai és európai uniós fejlesztések elosztásával – kapcsolatban tartalmaz kezdeményezéseket a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) 2/2014. (VI. 12.), az átalakuló önkormányzati rendszerrel kapcsolatos küldöttgyűlési határozata.
Feladatok és finanszírozás
- A TÖOSZ szorgalmazza az állam és az önkormányzatok közötti feladat- és hatáskör megosztás további pontosítását, finomítását.
- A TÖOSZ kockázatosnak tarja a jelenlegi részleges feladatmegosztást, akár az oktatás, köznevelés, akár az egészségügy, vagy az állami igazgatás területén, mivel a nem tiszta profilú feladatmegosztás párhuzamosságokhoz, ezáltal költségnövekedéshez vezet.
- A TÖOSZ elkerülhetetlennek tartja, hogy feladatalapú finanszírozásnál tekintettel kell lenni a speciális körülményekre, sajátos helyzetekre egyaránt (üdülő területek, tanyás térségek, országhatár menti vidékek, stb.)
- A TÖOSZ támogatja a kormányzat társadalmi felzárkózási stratégiájának megvalósulását, a szegénység csökkentése és a roma lakosság helyzetének javítása érdekében.
- A TÖOSZ szorgalmazza, hogy a szolidaritás elve érvényesüljön a szegénység elleni munkában, a társadalmi felzárkózás során.
Adósságrendezés és támogatások
- A TÖOSZ egyetért az adósságrendezésben nem érintett önkormányzatok pénzügyi támogatásával.
- A TÖOSZ támogatta, hogy minél több érintett önkormányzat részesüljön mielőbb támogatásban.
- A TÖOSZ sürgeti, hogy a támogatásban nem részesített 120 kétezer lakosnál népesebb település is kapja meg még az októberi választásokat megelőzően a nekik járó juttatást! Hiányzó támogatási összeg: 10 248 271 045 a központi költségvetésből biztosítható.
A helyi adók rendszerének megerősítése
- A TÖOSZ szorgalmazza az önkormányzatok saját bevétel szerzéséi képességének megerősítését.
- A TÖOSZ megvizsgálandónak tartja a helyi adóbeszedés társulási formában történő megszervezésének lehetőségét.
- A TÖOSZ kezdeményezi a földadó rendszerének kimunkálását és bevezetését, aminek a teljes bevétele a települések mozgásterét kell, hogy növelje.
Hazai és európai uniós fejlesztések
- A TÖOSZ elfogadhatatlannak tartja az egyes településkategóriák közötti aránytalanságot a fejlesztési források elosztása területén.
- A TÖOSZ szorgalmazza pályázati előkészítő alap létrehozatalát, amely által az önkormányzati pályázatok előzetes költségei csökkennének.
- A TÖOSZ kezdeményezi, hogy a megyei jogú városok ne pályázhassanak a megyei TOP forrásokra.
- A TÖOSZ fontosnak tartja, hogy minden településen legyen közösségi tér.
- A TÖOSZ szükségesnek tartja, hogy a közösségi közlekedés ügyét a kormányzat az érdekeltek bevonásával vizsgálja meg.
- A TÖOSZ felhívja a figyelmet házi orvosi szolgálat elöregedésének veszélyeire.
- A TÖOSZ elengedhetetlennek tartja, hogy a most záruló európai uniós fejlesztési időszakból rendelkezésre álló forrásokat teljes körűen felhasználásra kerüljenek.
- A TÖOSZ javasolja, hogy a Belügyminisztérium gondozásában a kormányzat hozzon létre egy pályázati alapot, legalább egy milliárd forint összegben, amelyből visszatérítendő támogatásban részesülhetnének nyertes pályázó önkormányzatok és civil szervezetek, amelyek banki szempontból finanszírozhatatlanok.
- A TÖOSZ támogatja az integrált fejlesztéseket a pontszerű fejlesztésekkel szemben.
Hivatalok és létszámok
- A TÖOSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy újabb feladatokkal növeljék az önkormányzati hivatalok munkaterhét, az adatszolgáltatás és bírságolás rendszerét.
- A TÖOSZ kezdeményezi a közös önkormányzati hivatalok létszámának felülvizsgálatát és belső átrendezését.
- A TÖOSZ szükségesnek tartja mindazon nem járásszékhely városok járási jogú várossá nyilvánítását, amelyek teljes-körű térségi állami igazgatási szolgáltatást nyújtanak.
Közszolgálatban dolgozók bére
- A TÖOSZ küldöttgyűlés egyetért az elnökség kezdeményezésével, hogy a köztisztviselők bére átlagosan havi nettó 100 ezer forinttal növekedjen még ebben az esztendőben, de legkésőbb 2015. január elsejétől.
- A TÖOSZ elengedhetetlennek tartja, hogy kapjanak érdemi bérfejlesztést mindazon közalkalmazottak, akik nem részesültek az elmúlt időszakban bérfejlesztésben.
- A TÖOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a közszféra javadalmazásának, elismerésének összhangban kell állnia az egyes közszolgálati területen dolgozók életpálya modelljével és teljesítményével.
- A TÖOSZ támogatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által kimunkált bérfejlesztési koncepciót. (1. számú melléklet.)
Polgármesterek jogállása és javadalmazása
- A TÖOSZ kidolgozta a polgármesteri illetmények szabályozására vonatkozó javaslatát (2. számú melléklet.) és kezdeményezi a kormányzatnál annak 2014 októberétől történő bevezetését.
- A TÖOSZ elkötelezett a polgármesterek képzésének, továbbképzésének megteremtésében.
- A TÖOSZ kezdeményezi, hogy 2015-től a feladatalapú finanszírozásban nevesítetten jelenjen meg a polgármester bérének és juttatásának a fedezete.
- A TÖOSZ indokoltnak tartja a polgármesteri korengedményes nyugdíjra vonatkozó szabályozás ismételt megteremtését.
- A TÖOSZ javasolja, hogy a közszolgálati járadékra vonatkozó szabályozás maradjon hatályban.
A kezdeményezéseket a TÖOSZ küldöttgyűlés 2/2014. (VI. 12.) számú küldöttgyűlési határozatával fogadta el.
Forrás: toosz.hu